Gyorsan csináltam is egy khajit mézset és vele haladtam a legtöbbet (kétkezes varázslatok ftw!). Csak hát útközben minden belém kötő banditát testüregig kifosztottam és potyogtak a jobbnál jobb páncélok én meg a manaregent adó csuhámban egyre meztelenebbnek éreztem magam, hát így született meg a nord barbárom. Különben is "muszáj" volt embert is indítanom mert különféle arcok csábítgattak, hogy álljak be a birodalomhoz, stormcloakokhoz, ilyen-olyan zsoldosokhoz de hát varázsló cicaként nem igazán tudtam szimpatizálni egyikükkel se. Plusz pont a harcosnak, hogy olykor egy ütéstől is bejön a kivégző mozdulat.
Kérdezek én is: társakat ha levágják akkor végük vagy csak elájulnak? Mert 2-es easyn jól elvagyok (többnyire) egymagam is de voltak már húzósabb szituációk illetve az sem egy utolsó szempont, hogy ha beállnak öszvérnek akkor egy banditatábor kipakolásakor nem kell annyit fordulnom.
Nem írtátok a játék legnagyobb hibáját, mégpedig azt hogy olyan szinten képes magába szippantani ahogyan csak kevés játék tud. Történeti előzmény: obliviont én 2-3 óra után letettem (főtörténettel eljutottam addig hogy valami herceget fölkísértem a hegycsúcsra egy kolostorba meg benéztem egy oblivion kapuba) mert a hatalmas terület ott inkább hátrány volt, lényegében "ráuntam". Fallout 3 viszont abszolút kedvenc. Volt ugye a félig meddig vicces (reklám?) szöveg az F3hoz hogy oblivion fegyverekkel, hát nálam a skyrim most fallout 3 kardokkal. Instant classic alkotás, ezt simán éves szinten elő fogom venni és ezzel az ütemmel amivel most haladok nem az újrajátszás miatt hanem hogy haladjak a kvesztekel.
