Nagyon életszerű figura.Fórum » Beszélgetés a játékokról
L.A. Noire
Az egy mekkora paraszt!
Nagyon életszerű figura.
Nagyon életszerű figura.Nekem pl. nagyon tetszik ez, hogy a játék korai szakaszában megismert, látott emberkék a vége felé visszatérnek, egy-egy kis epizódszerep erejéig.
Pl. most a második végigjátszásomnál tűnt csak fel, hogy a legelső ügyünknél, amikor a vérfoltot kell a falon vizsgálni, az egyik gyilkosságis gyomozó lesz majd később a társunk, amikor a gyilkosságiakhoz kerülünk.
Első kitolásnál nem emlékeztem rá, hogy ő volt ott az elején.
Pl. most a második végigjátszásomnál tűnt csak fel, hogy a legelső ügyünknél, amikor a vérfoltot kell a falon vizsgálni, az egyik gyilkosságis gyomozó lesz majd később a társunk, amikor a gyilkosságiakhoz kerülünk.
Első kitolásnál nem emlékeztem rá, hogy ő volt ott az elején. Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Van jó pár olyan mellékküldi, ahol régebbi szereplőkkel, gyanúsítottakkal találkozol majd, szóval sztem az öngyilkosságos rész se véletlen.
Illetve, hogy az a szereplője, aki az első ügyedben mint szemtanú jelen volt.
Illetve, hogy az a szereplője, aki az első ügyedben mint szemtanú jelen volt.Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Persze, hogy nem lényeg a ruha. Nem is ad túl nagy pluszt. De jó tudni...
A grafikából egyértelműen az mimika a hanyattesés. Még akkor is, amikor nem is fontos. Az káröröm néha a zsaruk arcán, amivel bepakolják a gyanúsítottat a rabomobilba... kész.
Kivéve a gyerekeknél. Na azt nagyon nem találták el és az elég szánalmas.
Illetve viszonylag kevés karakter van az utcán. Túl sok az ismétlés. Kicsit nehezen hiszem el, hogy 1947-ben ilyen nagy eséllyel találkozom ugyan azokkal az arcokkal Los Angeles utcáin...
Tudom, hogy van olyan, hogy direkt, de pl az szerintem csak véletlen (és ciki), hogy az első ügyem, amikor a zsidó lelőtte a boltost, akkor az első utcai szemtanú, az ugyan az a srác, mint akit később le kell dumálni az öngyilkosságról.
Tudom, van egy mellék küldi, ahol direkt ismétlés van és ott röhögtem is, hogy megbeszélik a régi emlékeket...
Én még sosem használtam megérzés pontot. Gondoltam majd később, amikor tényleg fingom sincs mitévő legyek.

Eddig észre sem vettem.
Amúgy nem érdekel, mert 1 öltözet van, ami tetszik, és nem fogok másban rohangálni.
A másik, ami vicces, hogy csak most esett le, hogy minden küldetés elején megvan az 5 megérzés pont, én meg azt hittem, hogy egész játékra van 5, ezért nem mertem használni őket.

Vicces, hogy erre így az utolsó küldetések egyikén jöttem rá.
Amúgy félelmetesen részletes a grafika, nem is mertem álmodni ilyen szintű technológiáról pár évvel ezelőtt. A vetítőgép elé állva megjelenik az árnyékunk a vásznon, és hasonló kis finomságok, elképesztően megdobják a hangulatot!

Hát már hogy ne volna! Az első két ruhának nincs, de onnantól van hatása: pl jobban lősz a 1911-gyel vagy nagyobbat ütsz bunyóban, stb...
Amikor kiválasztod a ruhát, ki is van írva, hogy melyik ruha mire jó.
Na, valami újat akkor végre én is tudtam adni...
Amikor kiválasztod a ruhát, ki is van írva, hogy melyik ruha mire jó.
Na, valami újat akkor végre én is tudtam adni...
Semmi. Soha nem volt hatással az öltözet a gameplayre, csak jó ránézni az emberünkre. Amúgy valóban a 20-as szint a max, úgyhogy búcsút is intettem a mellékküldetéseknek, most már csak az ügyekre koncentrálok, és mindenhova a partner visz. Az első biztosításos ügyem katasztrofálisan sikerült. 1 csillagot sikerült szereznem, és főnök is leüvöltötte a hajamat. Sorra buktam el a kérdéseket. Ott volt a 3 gyanúsított a valag bizonyíték, de egyszerűen nem jött össze. Amúgy ritka érdekes figura ez a Phelbs, főleg a háborús visszaemlékezésekből tudhatunk meg sokat a valódi személyiségéről. Sorra hozta a hibás katonai döntéseket, nekem gyávának is tűnik egy kicsit, de persze rengeteget változott a háború óta. Az tény, hogy jól felépített figura, és a többi szereplő is mind. Nekem eddig az összes társam szimpatikus volt, bár ez az utolsó fejezet nekem már annyira nem jön be. Vagyis még csak a második ügyemnél vagyok, de nem az igazi.
Kösz. A 18-at mindjárt elérem. És annak a jól kinéző ruhának mik az előnyei a gameplayben?
18-as szinten kapod meg az egyetlen értelmes ruhát. Vagyis nekem egyedül ez jön be. Egyébként 20-as szint a max, és ott megáll a tudomány? Én már nem kapok xp-t...

Az jó! De hányas szintnél is kapjuk azt a rendesebb ruhát?
Gyilkossági végénél vagyunk.
Nekem tetszett volna ez a játék akkor is, ha végig marad a "clue keresés, kiahallgatás, utazás" recept. De ez a rendhagyó nyomozás is nagyon kellemesen törte meg a mindennapi rutint.
SPOILER

Az kicsit zavart, hogy a templom kapujánál látszott a kerítésben az a rész, ahonnan letörték azt a fémrudat, amivel fel volt feszítve korábban az egyik állítólagos gyilkos lakása. De hiába mentem a kerítéshez és nyomogattam az egeret, nem fedezte fel, mint clue-t. Pedig tök egyértelmű volt. Akkor minek találtuk meg korábban ezt a darabot?
Eggyel korábban a komcsi gyanúsított kihallgatásának eleje teljes kudarc volt: 3-ból 3-at buktunk. De nem úgy, mint korábban, hogy "ja persze!". Hanem úgy, hogy WTF, hát nekünk volt igazunk! Mert ha azt mondtuk, hogy LIE, akkor sziklaszilárd bizonyítékunk volt, de nem fogadta el, ha meg tudtuk, hogy hazudik, mert volt ellene vallomásunk mástól (de azt nem sorolták fel a választható tételek között) ezért azt mondtuk, hogy DOUBT és az is X lett... Ez elég szar érzés volt.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]