The Elder Scrolls V: Skyrim

Tanulsag?? Tedd amit en, lopj lovat. Ha ugyes vagy, a legtobb lovat ugy is el lophatod ahol vannak 5+ emberek. Viszont valaki itt feltett egy jo kerdest, lesznek tobb fele lovak majd kesobb? Habar ha igy atgondolom, az elso istalos faszit megkerdeztuk a lovak korarol, gondolom akkor lessz tobb fajta is mind egy.

Vettem eddig én is két lovat, darabját ezerért. Ezek a dögök folyamatosan a lehető legrosszabb helyen voltak: vagy nem fértem tőlük ki/be valahonnan/valahova, vagy nem fértem hozzá az ellenhez. Folyton el is kolbászoltak. Mindkettőt marha hamar le is nyomták az ellenfelek, sok hasznukat így nem vettem. Nem is voltak valami gyorsak, és vágtázni sem nagyon tudtak. A hab a tortán az volt, hogy miután kifizettem az ezer rúpiát a másodikért, az első hegytetőn találtam egy ugyanolyat legyilkolt gazdája mellett. Egyszóval: engem nem győzött meg a paripa intézménye a Skyrimben, valószínűleg hanyagolni is fogom ezután. Amúgy mindegyik egy ezresbe kerül, vagy vannak elit istállók is (az Oblivionban úgy emlékszem voltak)?

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Én is vettem egy fekete lovat. Szerettem. Sokat vágtattunk a Whiterun környéki pusztákon. Aztán elmentünk északra a gelccserekhez. Kilőtték alólam. Megsírattam. Aztán vettem még egy lovat. Néha meglátogatom az istálóban és kilovagolunk. Aztán visszaviszem. Jobb neki a biztonságban.
Eddig két talált lovat is kilőttek alólam.
Inkább futok...

"A holtakat el kell temetni. Nem túl mélyre persze, hisz bármikor szükség lehet rájuk." Alyr Arkhon

Hűséges lovam "fekete hajnal" szirti kecskéket megszégyenítő szikla ugrásaival, szívós vágtáival, harcias hősiességgel ált mellettem mindvégig. Úgy döntöttem megfáradt jó öreg paripám megérdemli a pihenést és sarki farkasoktól távol békés hegyi levegőn végső szabadságra ítélem. Ám mikor meglátván, hogy felpattanok egy fiatal, szikla szürke szilaj társára akit utódjaként választok. A tűz hirtelen kiégett csillogó tekintetéből és lehajtott fejjel szomorúan soha nem látott reménytelenséggel a szemében eloldalgott. Messziről figyeltem. Egyszer még visszanézett rám a sűrű hóesésben, halkan fújtatott és fekete szőre lassan eltűnt az éjszaka sötétjében...