Mass Effect 3

Nem tudom megválaszolni a dolgot, csak azt próbálom meg leírni, hogy én hogyan látom/érzem magamon.

Amikor a Diablo2-ben készítek Assassint vagy Amazont, vagy éppen az Enclave gonosz kampányrészében a "sötét oldalbéli" kedvenc karakteremmel, a Sorceress-szel játszom, akkor nem zavar, hogy női karaktert irányítok. Mert ebben az esetben a karakterek "eszközök", akikkel legyűröm a pályákon található nehézségeket és ellenfeleket. Nem szerepjátszom, a karakter maga csak egy "skin".

Ugyanakkor egy igazi cRPG-ben mindig próbálom magam beleélni a karakterem szerepébe és amennyire lehet, részesévé válni a világnak. Itt a karakterem maga valamennyire az én "avatárom" abban a világban, az én "virtuális énem", s nálam ekkor már ütközőpont a nem kérdése.

Ezt nem akarom jobban ragozni, mert csak a bepötyögött karakterek számát növelném, futnám a köröket, s közben előrébb/mélyebbre nem jutnék érdemben. De talán érthető valamennyire, hogy mire gondolok.

Endure. In enduring, grow strong.

Az egyébként tényleg egy érdekes kérdés, hogy miért természetellenes vagy furcsa férfiként női karaktert generálni egy RPG-ben, miközben azzal semmi probléma sincs, ha valaki mondjuk egy Tomb Raider játékkal játszik, amely sorozat esetében valószínűleg a férfi nem alkotja a rajongótábor jelentős részét. Lehetne ezt azzal magyarázni, hogy utóbbi esetben nem szerepet játszunk, de abból a szempontból nem túl helytálló érvelés, hogy egy RPG esetében sincs túl nagy szerepe a nemiségnek, leszámítva az erre kihegyezett érzelmi szálat, ami az összes játékidő töredékét teszi csak ki, az egyéb döntési helyzetek és választási lehetőségek azonban már teljesen függetlenek attól, hogy férfi vagy női karakterről van szó (pedig jó lenne, ha ezt is meg tudnák oldani, de ettől szerintem még egy kicsit messze vagyunk).

Egyetértek tehát azzal, hogy a főhősre húzott skin ellenében sokkal inkább kifejezi a játékos személyiségét, hogy milyen döntéseket hoz a játék során, feltéve persze, ha nem tudatosan negatív vagy a személyiségével ellentétes szerepet játszik. Ezért vagyok én is mindig áldott jó karakter, de annyira, hogy még akarattal sem nagyon tudok a rossz útra lépni. És egyébként is, le a sith-ekkel, éljenek a jedik!

Sokszor találkoztam már ezzel a női segg érvvel, és korábban általában olyan fórumokon merült fel, ahol azt megelőzően kimondva-kimondatlanul azt taglalták a népek, hogy eléggé természetellenes/furcsa dolog nem a saját nemünkkel játszani. És ilyenkor ellenérvként valaki mindig előhozta a segges dolgot - ami voltaképpen csak annyit jelent az én olvasatomban, hogy az illető esztétikai és/vagy egyéb szempontokból valamilyen különleges karaktert választott, na bumm.

Én előbb tudok azonosulni egy általam irányított-formált, alapvetően kedves férfi karakterrel, mint egy mindenkit letaposó, atomszemét nővel. De mindkét verzió sokat ad a szerepjátékos élményhez, mert mindkét esetben a megszokottól eltérően kell viselkedni.

Egy szó, mint száz, mindenki azzal játszik, akivel, amivel akar, mindenki attól idegenkedik, amitől akar (én meg nem nagyon szerettem a DAO-ban törpökkel játszani, sekélyesség ide vagy oda, a földig érő karok rohadtul idegesítettek, azaz esztétikai oka volt a dolognak), de nem látom, hogy mégis mi a nagy különbség aközött, hogy valaki egy, a sajátjától teljesen eltérő személyiségű karaktert alakít a játék kedvéért (mondjuk a játékos alapvetően jószándékú, az általa irányított személy pedig egy utolsó rohadék), és aközött, hogy más nemet választ. Az előbbire ritkán jönnek a "hé, te a való életben is világuralomra törsz és árva kisgyerekeket szolgálsz fel démonoknak vacsorára?" jellegű poénok, az utóbbiak pedig állandó (rendszerint azért baráti) élcelődés tárgyai.

***

Gothmog:
Mivel attól tartok, hogy a fórumszabályzatba ütközne, ha avatárt készítenék a nagyjelenetből, asszem, ezt megúsztad.

Én úgy vagyok ezzel, hogy ha női segget akarok bámulni, még mindig a számítógépes játék, ami utoljára eszembe jut. Inkább sétálok egy kicsit a városban, bár általában nem célirányosan ezzel a szándékkal.
Másrészt pedig, én egy férfi Shepard esetén sem a seggét bámulom 30-40 órán át, szerencsére elég érdekes esemény történik a játékban, ami leköti a figyelmemet. Na de nem vagyunk egyformák.

"legtöbb esetben köze sincs a szövegnek ahhoz a mondathoz amire rákattintok"

Az, hogy sokszor köze nincs hozzá, valóban nagy probléma. Viszont ezt leszámítva én élvezem a meglepetés erejét, ami együtt jár ezzel a rendszerrel. Hogy még több kedvem van újra és újra végigmenni az adott jeleneten, mert nem tudom, milyen beszólást fog produkálni a karakter. (Persze az egész hótt egyszerű, van paragon, renegát, semleges és/vagy nyomozós válasz, kiemelt esetekben nagyon paragon és nagyon renegát, az addig elért pontok függvényében). Mint a Dragon Age 2-ben: diplomatikus Hawke, poéngyáros Hawke, köcsög Hawke.)

***

Dark Archon:
"Sokkal érdekesebb nővel lenni, meg inkább bámulom annak a seggét 30-40 órán át"

Ez az érv mindig is nagyon tetszett.

***

Gothmog:
"hogy potenciális, leendő transzvesztiták első kósza szárnypróbálgatásait van alkalmam figyelemmel kísérni"

Fú, el ne felejtsem majd egy év múlva belinkelni a férfi Shepardömet. Bár azt nem garantálom, hogy élni fogok a harmadik rész kínálta meleg lehetőségekkel. Bár... Ugye jól sejtem, hogy többek között James "Freddie Prince Jr." Vega fogja ezt a funkciót betölteni? Na jó, talán néhány screenshotot megér majd a két szerelmes hústorony.

Az újfajta BioWare játékokban (gondolok itt a DAII-re, ME 1-3-ra) engem ez a főszereplő szinkornizálása dolog nagyon kilökött a világból, és tényleg, inkább mint mozit élem meg. Az a kisebbik baj, hogy a szinkornszínész nem feltétlenül úgy hangsúlyoz ahogy én azt szeretném, de inkább az a problémám, hogy a legtöbb esetben köze sincs a szövegnek ahhoz a mondathoz amire rákattintok. Így kevésbé érzem azt, hogy irányítom a karaktert.
(DA2-ben többek közt ezért is indítottam női karaktert: Kate Hawke)

-----

@JIB
Írtad, hogy mindig paragonnal játszottál. Téged nem zavart, hogy Mark Meer hangsúlyozása és úgy unbolock a hangja teljes mértékben badass/renegade stílusú?
Jó, én leginkább az erősebb válaszokra kattintottam, de az investigate menüpontok alatt lévő, elméletileg semleges kérdéseket is elég nyersen mondta. Illetve a románcnál fogtam néha a fejemet, hogy hogy lehet így nővel beszélni (But Shepard pulled it off).

Nem indítványozzuk a BioWare-nél, hogy ne renegade legyen a megnevezés, hanem badass?

Man literally too angry to die

Női Shepard téma: Nem csak a csajoknak imponál, szerintem így is több férfi játszik Femsheppel mint nő bármilyen nemmel együttvéve. Alapvetően a legtöbb RPG-ben is nőt indítok, pszichológiai elemzésbe belemehetnénk, de két egyszerű oka van.

Egyrészt nem szeretek szöszölni a karakterek arcával, a csúszkákat sosem tudtam irányítani. Az alap férfi beállítások pedig számomra abszolút rondák szinte minden játékban. Nőknél a haj variálásával sokkal könnyebb dolgom van.

Másrészt semmilyen pluszt nem ad számomra hogyha férfi karaktert indítok, hiszen nem az ,,én mit tennék'' módon élem bele magam a játékba. Külső szemlélő vagyok, aki alakítja a történet menetét, és nyilván a főszereplőm döntései is tükrözik az egyéni értékrendem. De akkor is mozizok, és mozizás közben sokkal különlegesebb egy nő története, mint egy férfié (kevésbé sablonos a hős szituáció). No meg Jennifer Hale szinkronhangja tökéletes Paragonnak