Fórum » Beszélgetés a játékokról
Guild Wars 2
Remélem, hogy itt gw 2-ben azért nagyobb szerepet kap a gearelődés mert mégiscsak ez adja a lényegét a játéknak. Bár lvl 80-as lvl cap-el érdekesen nézne ki, ha játék közben nem lennének érdekes cuccok. Csak mert gw1-ben ez úgy volt, hogy lvl 20-ig felfejlődtem és egy nyamvadt értelmes tárgyat sem találtam .. gyakorlatilag nem hajtott semmi sem előre a játékban így pár nap játék után uninstall és soha nem vettem elő .. azóta porosodik. Nem szeretném, h a gw2 is erre a sorsra jusson. Nyugtassatok meg, hogy azért érdekesebb tárgyak is lesznek mint a gw 1-ben! :/ (bár a gw1-ben még az instanced világ sem jött be igazán .. jó dolog játék közben másokkal összefutni.)
Ez a havidíj miatt volt így. Ahogy magad is mondtad nem azért játszottál mert szerettél volna, hanem mert hajtott a stat. Tekintve hogy a GW2 egyszervevős, nekik nem érdekük az hogy a képrenyő elé szegezzenek ilyenekkel. Ha élvezed akkor játszol.
Viszont azt tudom, hogy sokkal inkább kozmetikai oldalon lesznek ,,rare'' páncélok, nagy előnyt adóak nem igazán. Ez nekem szimpatikus, persze ízlések és pofonok.
Viszont azt tudom, hogy sokkal inkább kozmetikai oldalon lesznek ,,rare'' páncélok, nagy előnyt adóak nem igazán. Ez nekem szimpatikus, persze ízlések és pofonok.
Nem tudom, hogy hogy volt ez a Guild Wars 1ben később, de ami miatt nagyon hiányosnak éreztem, az pont az volt, hogy a statvadászat kimaradt. Bármennyire is grindfest meg bármi, engem képes lekötni az, hogy van egy cél, amit elakarok érni és érződik, hogy egyre jobb cuccom van. Szerintem ez egy alapvető eleme az MMORPGknek és meglehetne oldani grindelés nélkül is. Remélem itt azért fellelhető lesz az, hogy jobb gearem legyen, hogy érződjön, hogy könnyebben mennek a dolgok. Valamint ez képes az embereket lekötni olyan hosszú időn át, mit gondoltok miért voltak képesek az emberek Diablo 2zni több éven keresztül? Én is már majdnem megjelenés óta folyamatosan Diablo 3mazok, és nem azért, mert annyira szeretek majdnem ugyanazon a pályán végigmennyi 100adjára is, hanem mert fejlődni szeretnék. Úgy gondolom, hogy ez elengedhetetlen a játékosbázis megtartására. A GW 1ben itt rontották el szerintem a koncepciót. Másik dolog, az ingame store mit takar? Még nem volt időm megnézni ugye mennek már a serverek? Tegnap óta már töltöm a clienst, hamarosan leér és belevetem magam.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:16
- Helyzetjelentés [157649]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
