Erről én is hallottam már. Csak az az érdekes, hogy például a Hitman esetében gond volt egyes verziókkal, mert a hazai forgalmazó nem tudta időben leszállítani azokat, ez pedig gyakorlatilag valamennyi boltot érintette. Ugyanez volt a Sleeping Dogs esetében, amikor konzolra orosz nyelven került forgalomba a játék, azt is cserélni kellett mindenhol. Tehát biztosan a magyar forgalmazó volt a beszerzési forrás mindenkinek ezeknek a játékoknak az esetében, az árak közötti mégis jelentős különbségek vannak (lásd Hitman példa). Vagy ott van az AC III, ahol a magyar nyelv miatt szóba sem nagyon jöhetett külföldi forrás, mégis van árkülönbözet.
Volt már persze olyan, hogy engem is felhívtak azzal, hogy olcsóbban vehetem meg a nem magyar borítós (tehát külföldről származó) PS3-as játékot, ha egy kicsit még várok rá, vagy pl. a God of War Saga is az USA-ból származik, mert Európában meg sem jelent. Ilyenek vannak.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Hitman: Absolution értékelések [hozzászólások]
Nem egészen ez a helyzet. Vannak hazai forgalmazók, itthoni árak, és vannak üzletek, akik nem így, nem itthon szerzik be a portékát. Nem akarnék erről többet írni. A MM, illetve a "három számos" boltok árai a magyarországi hivatalos ajánlott forgalmazói kisker árak. Pont. Minden egyéb más lapra tartozik.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Ez valószínűleg így van, ráadásul így is meghatározó piaci szereplők, tehát nyugodtan tarthatják ezeket az árakat. A kicsik meg árversenyt folytatnak a fennmaradás érdekében, amit én minden esetben igyekszem kihasználni, ezért náluk vásárlok.

Ez igaz, de akkor is az övék a hivatalos, hazai piaci árak! Ez van!
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Erről csak annyit, hogy én a Professional Editiont jóval olcsóbban vettem (13.900 Ft), mint amennyiért a három betűs a normált árulja. Szóval szerintem bárhol jobbak az árak, mint ott.
Lehet, hogy a PS3-as verziónál csak 2e a különbség, de pc-nél a 3betűs boltban 6 rugó a sima és a prof között. Bár lehet, hogy másnál jobbak a árak.
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
Nagyon jól néz ki a Professional Edition, főleg a kemény borítós artbook. Megérte azt a 2 ezer forintot, amivel többe került, mint a normál, már csak azért is, mert utóbbiból a PS3-as verzió szállítási gondok miatt nem is került a boltokba ma. Én sem tudom, mikor fogom elkezdeni, lehet, hogy nem ma.
Na, lassan végzek mára, aztán hazafelé irány a "három számos" üzlet a Professional Editionomért
...
Az üröm az örömben az, hogy ezen a héten - a hétvégét is beleértve - egy szempillantás időm nem lesz rá, maximum arra, hogy kicsit belenézzek
... "Kiroá"...
...
Az üröm az örömben az, hogy ezen a héten - a hétvégét is beleértve - egy szempillantás időm nem lesz rá, maximum arra, hogy kicsit belenézzek
... "Kiroá"..."....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 05:17
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [4]
- 23:44
- Versenyszimulátorok [59]
- 10:05
- Warhammer 40,000: Darktide [204]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]