Fórum » Beszélgetés a játékokról
Battlefield 3
Már aktiváltad a Premiumot. Az tartalmazza többek között az 5 DLC-t. Az End Game nem hiába még nem tölthető, hiszen még nem jelent meg. De te ugyanúgy meg fogod majd azt is kapni márciusban (ha jól tudom).
Hahó.
Az a helyzet, hogy ma megvettem az 576-ból a játék premium kiadását.
Van pár dolog, amit nem értek.
Elsőnek is, hogy a dobozban volt 2 kód is. Most ahogy gépelek, feltünt, hogy egyik a játék serial, a másik pedig a Premiumhoz való.
Na de, mikor az origin-n felraktam, akkor mindkettővel probáltam felrkani, hát persze elsőnek pont az amelyik a PE, aztán probáltam a másikkal, azzal ment is. Majd probáltam hozzáadni a másik kódot a termékkód beváltásánál, de ugye azt irja, hogy ez már felhasznált. Ebből lehet bajom, mármint arra gondolok, hogy nem tudok elérni majd tartalmakat, amit amugy kifizettem.
A másik dolog amit nem tudok, hogy a premiummal hozzáférhetek mind az 5 DLC-hez? Mert alapjáték már felment, most töltöm az Aftermath, armored kill, close quarters-t.
A listában ott van még a Back to Karkand, de nem látom sehol a End Game DLC-t.
Tudom kicsit hülyén hangzanak, de kérlek válaszoljatok

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]