Basszus... két hónapja elkezdtünk ezzel a csajjal beszélni facebookon; matekról. Reméltem, de életemben nem gondoltam volna, hogy ez sül ki belőle.
De annak ellenére, hogy onnantól kezdve valamilyen formában - fb, sms, valami sörözgetés, valami tanulós meeting, ezekkel kapcsolatban egy-két hívás - majdnem minden nap beszéltünk, és kivételesen nem az esetek 90%-ában én kerestem őt, hanem kb 50-50, sikerült meggyőznöm magam, hogy ez bizony esélytelen, biztos, hogy csak haverkodik. "Pedigdejólenne... na, hagyjuk, nem hergelem bele magam... kár..."
Aztán elkezdtünk szervezni ketten egy ilyen túrázgatós-kulcsosházbérlős cuccot az évfolyamon, nem hívtunk meg fűt-fát, mert azért nem akartunk minden random kémiással 3 napot összezárva lenni... hát, végül 4en mentünk. Viszont így tudtunk egy szobában csak ketten aludni. Beszélgettünk este, beszélgettünk, beszélgettünk... aztán rákérdezek, hogy miért volt ilyen szomorú egész délután. Háááát, hogy azért, mert nagyonnagyon szimpatikus vagyok neki régóta, és fordítva ezt így nem érzi...óóóóha!
Úgyhogy hepinesz van, de nagyon. Titokban kicsit reméltem, de túl jónak tűnt, meg eleve esélytelennek, és erre mégis...
