) és csak tegnap este fejeztem be, szóval 2 nap az igazából.
Mint írtam, nincs komolyabb fejtörő, videókon a fele játékot már megmutatták úgyhogy elég gyorsan lehet benne haladni. Ez a 17 óra mindennel együtt értendő. Skilleket gond nélkül ki lehet maxolni, salvage nagyjából elég, csak egyszer kellett (azt is a befejezés után az acsi miatt) visszamennem egy területre farmolni. A shoti megszerzése után (utolsó gyűjtéshez szükséges kütyü) visszamentem az elejére és összeszedtem minden kihagyott tárgyat, utána pedig pályánként egyből meg lehetett már szerezni a gyűjtögethető cuccokat.
Crea: az egyik challange úgy bugos, hogy nincs ott ahol lennie kéne. Háromszor is bejártam keresztül kasul a pályát, utána feladtam és néztem guideot. Vízben kéne lennie a kilőhető tárgynak de egyszerűen nincs ott semmi- mondjuk úgy néz ki, hogy csak PC hiba mert boxos videót láttam. A 17 óra steam statisztika.
Pályák: nincs itt semmiféle sandbox jelleg, egyszerű lienáris játékról van szó. Na persze nem olyan primitív codos, 2m széles csövet tessék elképzelni, annál okosabban van megoldva a dolog. Kis ösvény->kisebb erdő->megfordulok-> na honnan is jöttem?
Ami miatt többen "panaszkodtak" is. A térképen látványosan elkülönülnek a pályaszakaszok, haladás közben viszont észrevétlenül érünk át egyik részből a másikba, ráadásul ezek logikusan kapcsolódnak egymáshoz. Megjelenés előtt játszottam újra a "nextgen-trilógiát" és egy kicsit furcsa is volt, hogy na akkor most milyen mélyen is vagyunk, illetve, hogy lehet az hogy egyik szobában még vízesés van, fél méterrel arrébb meg egy tisztás, amin dínók szaladgálnak.
Na hát itt nincs ilyen probléma, amikor megmásszuk a hegyet akkor a hegyoldal->hegycsúcs követi egymást, egy régi bunkerbe belépve pedig beton fogad, nem dzsungel.
3 nagyobb pálya van amelyeken függőlegesen is lehet kóborolni, ezek keltik a sandbox illúziót.
Kipróbáltam a multit. Mentem 3 kört a rescue játékmódban (túlélőknek 5 medpacket kell összeszedni, szigetlakóknak pedig 20 közelharci kivégzés kell végrehajtaniuk), utána bármelyik játékmódot indítottam nem talált szervert, quick matchre kattintva 5 perc keresés után bedobott egy tdmre. Ha lehetett volna választani, hogy ezt vagy pedig +10 óra single részt kérhetünk, egyértelmű mire szavazott volna mindenki. MP3 multija legalább fun volt másfél-2 óráig, ez egyszerűen... semmilyen. Teljesen fölösleges volt beletenni.

Hots után majd nekikezdek normalon, de nem hinném, hogy a nehézség nagyon megnyújtaná a játékidőt. Osonós-nyilazó módszerrel kényelmesen meg lehet oldani a harcokat, persze néha belekényszerítenek durrbele helyzetekbe, pl a gépfegyver megszerzésekor. Igazából az a véleményem, amit már megjelenés előtt is megbeszéltünk, piszkosul jó játék lett, a hibái igazából csak "hibák". Pont ezért nem ismételgetem magam, de azért a farzsebben hordható kisebb hadseregnek elegendő arzenált megint ki kell emeljem (bocs, de witcher 2 óta mániám, hogy látszódjon a nálunk lévő fegyver tokkal-vonóval, Max is inkább eldobja a shotgunt ha két pisztolyra vált, de ne menjünk messzire, a concept artokon még elfért Lara hátán az íj és a shotgun egymás mellett). Ja meg ezek az átkos QTE-k, most valahogy nem sikerültek túl jól.
) ezért mindenkit bátorítok a megvételére.

