A pisztolyos jelenetet én is megörökítettem

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
"kecses szaltó közben fél hadsereget kiirtó"
akkor a mostani részhez képest csak annyi lenne a változás, hogy addigra megtanulna kecsesen szaltózni.


A rövid mit jelent? Nálam most normalon (harc nem volt nehezebb) 11 óra lett, igaz most már tudtam mit merre kell keresni és az aknás challenge is gond nélkül meglett.
nem különösebben spoiler de a játék végéről lesz a kép, a másik pedig inkább hangulati spoiler
[spoiler]a végén
ezt az oldalt nézegeti a naplóban. Ez ugye az a napló amit a bunkerban talált. Nem értem a szöveget, a térkép se túl világos. Mivel a napló ugyanaz ezért még a szigethez kapcsolódnak a jegyzetek (
Tegnap én a befejeztem a játékot. Sajnos elég rövid lett ahhoz képest, hogy milyen jó, el tudtam volna még viselni néhány óra játékidőt. Pedig igyekeztem húzni az időt, menet közben gyűjtöttem össze mindent, maximálisra fejlesztettem Lara képességeit és a fegyvereket, tehát a befejezéskor meglett a 100%. Így viszont már nincs sok értelme visszamenni a szigetre, esetleg néhány elmaradt trófea levadászása miatt. A történet alapján az egyszemélyes játékmódot bővítő DLC-re nem igazán számítok, úgyhogy egyelőre ennyi volt a kaland, mivel a multi itt sem mozgat meg különösebben, ráadásul általános vélekedés szerint nem is sikerült valami jól.
Kíváncsian várom, hogy a Crystal Dynamics merre viszi tovább a sorozatot, ezt a csetlő-botló, az életéért futó Larát valószínűleg csak egyszer lehetett eladni, most már ismét a profi kincsvadásznak kell előtérbe kerülnie, de nyilván nem a kecses szaltó közben fél hadsereget kiirtónak. Azt gondolom, hogy a realistább megközelítés megtartásával még nagyon jó dolgokat lehet kihozni ebből az újragondolt koncepcióból.