Azt se felejtsük el, hogy az XB One már hetek óta előrendelhető nyugaton, sőt, már van, ahol idehaza is (egyelőre ár és dátum nélkül), míg a PS4 még nem. A MS már ebből lát valamit az érdeklődéssel kapcsolatban. Persze sokan el is állhatnak a vételtől, egy előrendelés ugye nem kötelez semmire, de előzetes kalkulációkhoz azért elég. AZ XB első sorban az USA-ban volt piacvezető gép, Japánban abszolút nem, Európában pedig amolyan 50-50-re állt a PS-nel.
A Nintendo a szememben mindig is kilógott a sorból, soha nem tartott a többiekkel, és valamivel mindig többet nyújtott náluk (igaz, más területeken pedig jócskán alulmaradt velük szemben). Remélem nem jön ki rosszul egyikük sem az új fejlesztésekből üzletileg, mert tényleg nagyon kell a konkurencia, és az (egészséges) piaci verseny!
Viszont az MS korlátozásai, amiket le akar velünk nyeletni, nagyon durvák! Ezt nem tudják "büntetlenül" véghezvinni, biztosan megmutatkozik majd az eladásokon. Kénytelenek lesznek változtatni, kínálatot bővíteni (ezalatt a különböző felszereltségű és árfekvésű modellek piacra dobását értem). Nekem egy konzol pl. kizárólag játékra kell! Maximum még filmet nézek rajta, azt is DVD-ről vagy BR-ről. Nem tárolok rajta fotókat, nem töltök le rá semmit, nem böngészem rajta a netet, és legfőképpen nem nézek rajta semmilyen tévét! A PsV-ből is az egyszerűbb, olcsóbb, kifejezetten játékra szolgáló típust vettem meg, mert biztosan tudtam, hogy soha nem fogok róla telefonálni (amit mellesleg nálunk nem is lehet). Egy konzol legyen jó játékgép, de ne akarja egy személyben a komplett család valamennyi tagjának összes igényét kiszolgálni az internetes vásárlástól kezdve a kábeltelevízió vételén át a pizzarendelésig! Arra megvannak a külön célgépek.
Attól meg a hajam égnek áll, amikor egy játék úgy indul (eddig csak Pc-n volt ilyen), hogy xdb-szor installálhatod, ez az installáció az x/1-es számú... Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kölcsönzöm a terméket, határozatlan időre, határozott számú feltelepítés erejéig. Ha most a MS nekiáll mindenféle ketyerével ellenőrizni, hogy ki és hányszor játszott egy játékkal, és egyszer csak küldi a számlát, vagy letiltja a játékot, annak nagyon nem lesz jó vége! Rengetegen el fognak pártolni tőle, amit ez esetben meg is tudok érteni... Gondoljatok bele, hogy este ültök a kanapén, indulna egy jó kis game, és a rendszer közli, hogy mivel a szobában ott ül még anyukád, apukád, nagyszüleid és ki tudja, még kicsoda, ezért fizess felárat, mert ti most sokan játszotok. Vagy veszel egy kinectes gyerekjátékot a srácodnak, akik áthívják rá vagy 15 haverjukat, de mondjuk 8 játékos fölött plusz pénzt követel a MS. Ez szerintem végrehajthatatlan, és öngyilkosság lenne a részükről...
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/