Ráadásul az első részben én személy szerint sosem tudtam "sith" karaktert játszani, mert egyszerűen annyira bugyután "gonoszkodós" volt a választható opciók többsége (nem, nem segítek, sőt elveszem a kreditedet stb.), hogy az egy idő után nekem már fájt. Ellenben a második részben, javarészt Kreia megjegyzései jóvoltából (illetve az intelligensebb párbeszédopcióknak köszönhetően), frankó kis gondolati hátteret teremtettek a "sötét úthoz" is, és egy érthető filozófia mentén lehetett sithként viselkedni, s nem szimpla "keménycsávó-menődumás-gonosz erőcsávó vagyok" szinten mozgott a "sitheskedés".
De a legnagyobb pc-s játéktörténeti b@zdmeget nekem az első rész jelenti a mai napig. Még szerencse, hogy nem spoilereztem anno előre magamnak, így páros lábban tökönrúgás és állkoppanás kombinációját nyújtotta egyidejűleg a sztori fordulása (nem kell ecsetelnem, hogy minek a kiderülésére célzok). Ráadásul a hozzá kötődő bejátszásban is mesterien vágták össze a játékban addig valóban elhangzott párbeszédeket, így ütött igazán a dolog. Szvsz PC-s játéktörténelem egyik legdurvább sztorieleme és húzása szerintem
(Persze abszolút pozitív értelemben)Endure. In enduring, grow strong.
Túl lassan indult be, a sztorival túlzottan nagy volumerű dolgot akartak alkotni, de helyette eléggé kusza és zavaros volt, de aztán az évek múlásával, amikor egyre többször toltam ki, egyre jobban bejött. És bár még mindig nem éri el nálam az első rész szintjét, de már simán szeretem azt is. 
