Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Ki döntheti el, hogy mi játék és mi nem? [hozzászólások]
Nem érted félre, pontosan ezt mondta Cage. Szerintem nem olyan bonyolult ezt megérteni.
Lehet, hogy félreértem, de nálam pont az jött le, hogy ő játéknak tekinti és jó lenne, ha a kritikusok is nyitottak lennének a nem megszokott történetvezetés felé, és ki kellene lépniük a sablonok világából.

Konzol híján nem játszottam a Quantic Dream "játékaival", most nem tudom, minek nevezzem, de az úriember kijelentése elég érdekes. Nekem úgy tűnik, hogy mivel nem fogadták egyöntetűen pozitívan a Beyond-ot, ezért ezt arra fogja rá, hogy mert ez nem is igazán játék. De. Az. Ahhoz ugyanis, hogy interaktív filmről beszéljünk, át kéne hágni a videojátékok jelentette korlátokat, és nem játékként reklámozni. Remek példa erre az új Amnesia is. A chinese room is azzal jött a megjelenés után, hogy ez biza nem játék, ez inkább műalkotás, interaktív film. Ez is téves, ugyanis kaptunk egy teljesen lecsupaszított, szinte minden jellemzőjétől megfosztott játékot, csak az alapmechanika maradt meg. Menni kellett A pontból a B-be, felszedni valamit, jó helyre rakni, bekapcsolni, kikapcsolni stb., de mindezt mérhetetlen repetitíven, vagyis újra tuti nem fogom elővenni, mert rohadt unalmas lesz, amin a történet és a hangulat sem fog segíteni, míg egy filmet akár több tízszer is szívesen előveszek, noha ott semmi beleszólásom nincs a történetbe. Szóval előbb el kéne dönteni, mit szeretnének a fejlesztők, mert enélkül csak két szék közé fognak esni.
A Walking Dead szerintem a legjobb példa az interaktív film fogalmára.
A Walking Dead szerintem a legjobb példa az interaktív film fogalmára.
Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:56
- Helyzetjelentés [157634]
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
