Az én városom. 
Még annyival kiegészíteném, hogy az a templom, ami a képen látható, nemcsak kívülről ilyen lehangoló, hanem belülről is. Pontosabban belülről nem is elsősorban a felszereltsége miatt, hanem azért, mert egy böhöm nagy épület, ha az állóhelyeket is számolom, akkor vagy ezer ember elférne benne szerintem, ehhez képest úgy kell elképzelni, hogy egy jobb évközi vasárnapon kb. ötven fő lézeng a szentmisén. Az már-már fájdalmas, ahogyan kong az ürességtől, és így még a maradék kevés hívőt is teljesen elkedvetleníti. Persze a részvételi aránnyal sokat nem lehet kezdeni: ez egy olyan város, amelynek egyre gyorsabb ütemben csökken a népessége, a fiatalok folyamatosan költöznek el innen; az idősek többsége pedig, főleg akik még Sztálinváros építése idején kerültek ide, még mindig kommunista beállítottságúak, ők nyilván nem vallásosak, nem fognak templomba járni. Csak azt nem értem, ha ezzel az egyházmegye vezetésében is tisztában voltak, akkor minek kellett egy ekkora új főtemplomot építeni oda évekkel a rendszerváltás után. Egy kisebb templom bőven elegendő és sokkal hangulatosabb lett volna. De talán még az is elég lett volna, ha meghagyják a város régi templomát önmagában, és nem építenek egyáltalán semmit. Akkor is legfeljebb húsvétkor meg karácsonykor rekedt volna néhány ember a falakon kívül, egy átlagos vasárnapon simán talált volna mindenki még ülőhelyet is.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
