Fórum » Nem számítástechnikai témák
Hé lurkók! Mindjárt kezdődik az iskola. SULIBA FOGTOK MENNI HEHEHE!
Már régóta megy az adok-kapok, végül most, a rektorváltás (akinek nem kevés kapcsolata van a városvezetéssel) után született meg a jogerős döntés. A két kar összeolvad, lesz belőle egy GTK - Gazdaságtudományi Kar. Elvileg szeptembertől érvényes, a KTK átköltözik az agrárra a GVK mellé, egy másik épületbe (azt most pakolják ki). A nyíregyházi EK (egészségügyi kar) meg beköltözik a laktanya épületébe (ahol most a KTK van), amiből talán a jog is kap. Az biztos, hogy lesz egy kicsi átrendeződés.
Mii? A KTK-t meg a GVK-t összevonják? Erről még nem hallottam, elég érdekes döntés, főleg hogy a két kar a város két szélén van 

Ne is mondd. 1 év múlva már megint témaválasztás, konzulensek nyakára menni. Arról nem is beszélve, hogy addigra már összeolvadunk a GVK-val, és egy fél évem lesz megszokni az új környezetet, és valószínűleg sok új tanárt is. Addigra képben kell lennem, hogy ki a jó arc. Bár a felvételikor rendesek és szimpatikusak voltak, érdeklődtek is a bsc-s munkálkodásom iránt, szóval biztos találnék ott is egy rugalmas és segítőkész tanárt. Már most van amúgy egy igen nagy, mondhatni innovatív projekt a fejemben (illetve nem csak az enyémben), csak neki kéne kezdeni, mert iszonyat sok kutató munkát igényel.
Nagyon jól megfogalmaztad a lényeget, bár az egész felsőoktatás nagy része fos álszent dolgokból áll össze, a szakdolgozat csak a jéghegy csúcsa. A másik agyrém, hogy aki osztott képzést csinál, azoknak a bsc és msc végén is kell körmölni egyet...
A diplomaírás a felsőoktatás egyik legfeleslegesebb bohóckodása.*
Az elsőnél (jog) kifejezetten olyan témát kerestem, ami nem egy első ránézésre is nyilvánvalóan alibitéma, volt benne némi kihívás, de nem is kell beleszakadni a megírásába. Sikerült is találnom hozzá egy olyan, egyébként szaktekintély tanárt, aki éppen annyira leszarta az egészet, mint én.
(Persze azért sem megyek politikusnak, mert nem kívánom, hogy az utókor az én csodás szellemi termékemben turkáljon.
Egyébként négyes lett.)
Most van soron a második egy nyüves kis szakjogászi képzésen, és bár a mostani témát kifejezetten szeretem, valamint ezzel foglalkozom nap mint nap, nincs az az isten, hogy én ebbe két-három hétvégénél többet belefeccöljek. Van olyan évfolyamtársam, aki kifogott egy baromira ráérő oktatót, aki kábé szeptember óta ütemtervekkel baszogatja szerencsétlent. Egyelőre úgy tűnik, hogy a mostani konzulensemmel is szerencsém lesz, és kölcsönösen békén hagyjuk majd egymást, amíg megírom a dolgozatot.
* Értem, hogy elvileg valami olyasmi lenne a funkciója, hogy leellenőrizzék, hogy a hallgató a tanulmányai végén képes-e összeállítani önállóan egy épkézláb szakszöveget a rendelkezésére álló elméleti források és a gyakorlati tapasztalatok szabályszerű felhasználásával. De az egésznek egy olyan álszent és felesleges feneket kerítenek azzal a sok fontoskodással, konzultációkkal, védéssel, aranybetűs bőrkötéssel, komolykodó "dolgozatomban azt kívánom megvizsgálni, hogy" bevezetőkkel és magvas zárógondolatokkal, miközben az égvilágon minden résztvevő kicseszettül unja az egészet, és a dolgozatok 99 százalékát teljesen felesleges volt megírni.
Kivételek persze vannak, például van, aki tudományos pályára készül, van, aki nagyon szereti a saját témáját, esetleg ezzel is foglalkozik, valamint akadnak igazán lelkes, hasznos tanácsokkal szolgáló konzulensek, de nem ez az általános.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]