Amikor már sínen voltam, még akkor is heves szívdobogást okozott azzal, hogy időnként éles ívben lefele repült, de egy idő után rájöttem, hogy amennyiben nincs szemközt épület, akkor felfele folytatja az útját, és nem kell parázni. 
Most viszont minden jel arra utal, hogy már megint egy olyan sírban vagyok, ahol Tomb Raider-jellegű időre záródó ajtók vannak, úgyhogy kezdek nosztalgiával gondolni a repkedésre.
AC-túladagolásom van egyébként, mivel városnézés közben olyan szemmel nézem a templomokat és egyéb magas épületeket, hogy a karakter vajon mibe kapaszkodva tudná megmászni azokat.
