Fórum » Beszélgetés a játékokról
Steam
Ezzel mondjuk én is így vagyok. Rendesen fel lett hizlalva a Steam könyvtáram, főleg a Humble Bundle akcióknak hála. Néha végignézem, hogy mennyi mindent kellene letölteni és kipróbálni, de csak eddig jutok, mert már a gondolattól is elfáradok.

Így van. Csak így is van már pár játékom, amit bánok hogy megvettem/aktiváltam, meg hogy csak tovább bővüljön az "Amiket soha nem fogok elindítani" listám? Már így is bosszant, hogy túl sok van ezekből a beteges (nem csak játékok terén
) "ennyiért basszus megéri, még akkor is, ha csak kipróbálom!" vételek miatt (köszi bankkártya, köszi steam salek
. Ezt meg igazából még kipróbálni sem akarom, kevés idő, sok játék, sokkal való játszhatnék. Aztán inkább azokra verem az időm. Az ingyenesség még nálam nem ok a beszerzésre.
megjegyzés: az utóbbi időben úgy látom, nem mindig fejezem be a mondataimat, így néha nagyon hülyén, érthetetlenül fogalmazok
.

.http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Ja, valószínűleg kibírod azt a két kattintást, amíg a könyvtáradhoz rendeled, utána meg nem kér enni.

Eddig az Origin másolta a Steamet, most a Steam másolja az Origint?
Mondjuk korábban kipróbáltam volna, de most valahogy. Minek legyen plusz egy felesleges játékom?
Jó, mondjuk vizet nem zavar hogy ott van
.
Mondjuk korábban kipróbáltam volna, de most valahogy. Minek legyen plusz egy felesleges játékom?
Jó, mondjuk vizet nem zavar hogy ott van
.http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]