Helyzetjelentés:
Kezdetkor több voltam, mint gondoltam, május 5-én 28kg, ez mai méréskor 22,5kg.
Ahhoz képest, hogy elmúlt héten szabin voltam és otthon
alíg merem kimondani, hisz anyám főztjéről van szó szar kaján voltam, meg egyszer-kétszer volt bűnözés a 1,5 hónap alatt -teambuilding meg ilyenek-, teljesen elégedett vagyok ezzel az 5,5kg minusszal. Meg szerintem ez még egészséges mértékű fogyás, se nem kevés, se nem sok, pont jó.
Sokszor uncsi a csirke, de szerencsére találtam egy nagyon fasza fűszerkeveréket, így kegyetlen jó. Főleg rizst eszek szénhidrátként, de azért heti egyszer legalább szoktam krumplit is sütni tepsiben vagy minimális olajjal, serpenyőben. Meg néha keverek itthon egy adag fehérjébe zabpelyhet, ha épp olyanom van.
Meg párszor csináltam halpörköltet tejfölös-túrós tésztával, de az viszonylag melós, úgyhogy nem lehet minden nap, pedig kurva finom.
Még vettem egy konzervkukoricát úgy két hete, de nincs konzervnyitóm, szóval azóta is a szekrényben pihen, mert ahhoz lusta voltam, hogy kérjek a szomszédoktól

.
Szóval mit lehetne még enni, ami szénhidrát és nem zsíros és nem rizs, burgonya, kukorica vagy tészta?
Edzettségem egész jól fejlődik, mindenből többet és simábban, szabályosabban tudok megcsinálni, mint az első két alkalommal.
Viszont a mell-váll napot szétszedem kettőre, mert a mellnél nagyon hamar elfárad a karom. Nem is érzem még fekvenyomásnál a mellizmom, de a karom már nem bírja.
Első edzéskor fordítva csináltuk, még edzővel, de akkor meg egy váll mögül nyomásból, üres rúddal ment öt és csá.
Ma kipróbáltam, hogy tárogatás után nyomtam fekve, mert az, hogy kicsit előfárasztom a mellizmot, csökkenti a mellékizmok, tehát a kar igénybevételét és segít koncentrálni a megfelelő helyre, de nem lett jobb, úgyhogy marad a szétszedés.
Ezen kívül elégedett vagyok magammal, tudom faszság ilyet mondani ennyi idő után, de nem közvetlenül edzés után is van már látszatja annak, hogy edzek. Nyilván az eddigi 0 mozgáshoz képest ez maga a mennyország a testemnek

.
De én a poklot akarom, úgyhogy 2-3 hét és kicsit változtatok a módszeremen.
Eddig úgy nyomtam, hogy egy bemelegítő sorozat, 14-15 ismétlés, utána 12-10 egy nehezebb súllyal és 8 és még nehezebbel, ami egyes gyakorlatoknál simán lemegy, más izmoknál meg nagyon szar.
Ha szerintem túl simán megy az első két ismétlés, akkor ugye célszerű áttérni nagyobb súlyra, hogy az utolsóból akár menjen eleinte 3-4, de az előtte lévők se legyenek olyan sétagaloppszerűek??
Vagy ezzel ráérek később, egyelőre ne erőltessem?