A hollandok most sajnálhatják igazán, hogy végigbekkelték az argentinok elleni meccset. Nem azt mondom, hogy ezt kellett volna csinálni, mint ma a brazilok ellen, mert az argentin védelem ennél sokkal szervezettebb volt, de valamennyi kockázatot mindenképpen kellett volna vállalni, valamit a támadások terén is mutatni.
A brazilok világbajnoki szereplésére visszatekintve pedig most már elmondható, hogy igazából a teljesítményük meglepően következetes, és jól be lehet sorolni őket. A gyengébb ellenfelek, Kamerun és Horvátország ellen még ment a dolog; az egy fokkal jobb formában lévők, Kolumbia, Chile, Mexikó ellen már döcögött a szekér, hol jobban, hol kevésbé; az igazán nagyokkal, Hollandiával és Németországgal pedig egyszerűen nincsenek egy súlycsoportban. Ennek tudatában hálát adhatnak azért, hogy a szerencsés sorsolásnak és a körülményeknek köszönhetően végül az elődöntőbe azért be tudták verekedni magukat a hazai rendezésű vébén, mert ebből sokkal nagyobb égés is lehetett volna.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
