Nem veszem magamra az efféle kijelentéseket, de azért tagadhatatlanul szarul esik ilyen sarkos gondolatokat olvasni általam becsült emberek klaviatúrájából. (Még akkor is, ha tudom és tisztelem, hogy eleve sarkosan fogalmazol, továbbá volt alkalmad rossz tapasztalatokat begyűjteni. Még akkor is, ha akár őszintén, akár lovagiasságból azonnal be lennék sorolva a "jelenlévők kivételek", illetve a "te úgyis a 2%-ba tartozol" kategóriákba.) Az is zavar, amikor a nők szidják a férfinemet, mint a bokrot.
Azt pláne rühellem, amikor a logikát és egyáltalán magát az értelmet kisajátítja magának az egyik nem, és ez megint nem csak a férfiak szokása, bár mintha őket gyakrabban elragadná ez a fajta hübrisz. Mert ez az, és erre megannyi rossz tapasztalat (hülye barát/nő, hülye kolléga/nő, hülye főnök/nő) sem ad felhatalmazást.
Az én magyarázatom annyi, hogy biztonságosnak tűnő, de valójában nagyon zavaros korban élünk. Az emberek ennek megfelelően kallódnak, szenvednek, próbálkoznak, keresik magukat meg az életük értelmét, pofára esnek, és ez a zavarodottság kihat minden döntésükre, ráadásul minél fiatalabbak, annál nagyobb az esély arra, hogy már őket is ilyen elveszett szülők nevelték fel. A párkapcsolatok, családok terén pláne ez a helyzet. A magam részéről egyáltalán nem kívánom vissza azt a sokszor elsiratott ún. aranykort a hagyományos családmodellel, amikor jóval szigorúbb, egyben kiszámíthatóbb szabályok közé voltak szorítva a népek, de a mai szabadsággal logikusan együtt jár annak a lehetősége is, hogy két ember egy biztos, szilárd alapokon álló ház helyett csak egy nyűglődő, lelkileg problémás szarkupacot tud felépíteni. És persze mindenkinek résen kell lennie, ha nem akar lelki és anyagi romlásba kerülni egy-egy balul sikerült választás után, de erre nem az az univerzális válasz, hogy jó, akkor démonizáljuk egymást az obligát "1-2% talán nem olyan" kitételekkel, hátha az valami mágikus páncélként megvéd minket. Épp eleget olvasgattam mind a férfihangot, mind a feminista oldalakat ahhoz, hogy a nem létező tököm teli legyen az egésszel. Mindezt (a sarkításokat, az elméleteket arról, hogy a másik nem tagjai mind elmebetegek) megint csak az elbaszott korszellem számlájára írom.
Hozzáteszem, hogy én magam meg a kapcsolatfüggő szöges ellentéte vagyok, gyakorlatilag egy klasszikus, a könyvtárának/hobbijainak élő agglegény, vagy női példával élve egy Miss Marple jellegű vénasszony veszett el bennem*, ezért nyilván a legjobb szándékaim ellenére sem tudom kellő mélységig átérezni azt, amikor az ember társra vágyva folyamatosan, már-már kétségbeesetten próbálkozik és csalódik. Ezért nem is nagyon nagyon szólok hozzá a topikhoz, maximum drukkolhatok, hogy mindenkinek sikerüljön.
(* Nem feltétlenül életcélom, hogy kutyák, macskák, öt tonna könyv és kütyü között dögöljek meg örök nagynéniként, de van még bennem valami romantikus elképzelés arról, hogy majd összesodor az élet a megfelelővel, ha húsz év múlva, akkor húsz év múlva.)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Csajozás!!!:) - csajok és pasik
Az a vicc, hogy én több, éveken át tartó és nagyjából működő kapcsolat után és közben is pontosan ugyanezt a véleményt osztom. Az, hogy nekem most nem ilyen barátnőm van, csak egy kivételt erősítő szabály. Az összes nő elmebeteg, és nagyon nagy hibát követ el az a férfi, aki ezt nem tartja szem előtt. Logikát és következetességet várni tőlük pedig közröhej, viszont el kell gondolkodni, hogy akkor mit is lehet tulajdonképpen
Ez esetleg a nők 1-2 %-ára nem igaz, úgyhogy lehetnek azért kivételek, de az esély is kurva kicsi, hogy találjunk ilyeneket.
Ez esetleg a nők 1-2 %-ára nem igaz, úgyhogy lehetnek azért kivételek, de az esély is kurva kicsi, hogy találjunk ilyeneket.
Respect is not given. It's taken.
Teljesen mindegy, hogy mennyire értelmesnek tűnik, meg okosnak, meg műveltnek (úgy értem bazmeg, hiába beszélheted vele végig az összes kedvenc filmed és könyved és szerződ és rendeződ), és normálisnak (mindegy mit mond), egy nő előbb vagy utóbb, de inkább előbb úgyis lecseréli magát az ugyanúgy kinéző, de ostoba, X-dimenzióbeli alteregójára, aki teljesen ellentétesen viselkedik az addigi énjével szemben.
Ez az esemény akkor következik be, amikor valamit bele is kellene rakni a kapcsolatba, amibe addig az idején kívül semmi mást nem kellett. Eljutottam arra a pontra, hogy akinek udvarolni kell, az mehet is tovább, komolyan bazmeg, hülyítsék a saját anyjukat most már.
Oké, első idegből írok most, de ezt az évet kezdem hihetetlenül megunni már.
Ez az esemény akkor következik be, amikor valamit bele is kellene rakni a kapcsolatba, amibe addig az idején kívül semmi mást nem kellett. Eljutottam arra a pontra, hogy akinek udvarolni kell, az mehet is tovább, komolyan bazmeg, hülyítsék a saját anyjukat most már.
Oké, első idegből írok most, de ezt az évet kezdem hihetetlenül megunni már.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
