Kommentár nélkül:
„Sajnálom a szurkolóinkat, hiszen egygólos vezetés után kikaptunk. Hozzátartozik, tíz percet nem könnyű emberhátrányban játszani. Hosszú még ez a selejtező. Ilyen hibákat nem lehet elkövetni. A csapat 60-70 perc után elfogy. Ki kell elemeznünk a mérkőzést, tanulnunk kell belőle – mondta Pintér Attila szövetségi kapitány.
„Gratulálok az északíreknek, nagyon fegyelmezettek voltak. Koncentrációs hibáink voltak, amiket nem szabad elkövetnünk a jövőben.”
„A hetvenedik percig jól játszottunk, nem okozott gondot a nyomás. Meg kell néznünk, mi történt ezután. Voltak gyengébb teljesítmények a csapatban. Látni kell, amíg az ellenfélbe van hét Premier League-játékos, addig nálunk egy se.”
„Az erőnlétet nem a válogatottban kell megszerezni. A csapat szervezett volt, a játékosok becsülettel teszik a dolgukat az összetartásokon. Mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Most itt tartunk, kielemezzük a hibákat és igyekszünk javítani. Egy mérkőzésből nem lehet lekövetkeztetést levonni. Ahogy ma az északírek nyertek itt, úgy akár mi is győzhetünk idegenben. Viszont nagyon sok téren javulnunk kell.”
„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”