Az értelmes beszélgetésre és válaszokra való jogodat (azaz az értelmes vitapartner képét) nagyjából a diszkós hasonlatod lekörmölésekor veszítetted el nálam, ekkora nonszensz baromságot nem olvastam még olyan emberből, akinek a hétköznapi értelemben normális erkölcsi felfogása és hozzáállása van.
Jót beszélgetni egy filmről, egy könyvről, akármi másról lehet, ami nem arról szól hogy hogyan ment tönkre az élete egy lánynak, aki valószínűleg épp egy új lépcsőfokára készült lépni annak. Nem tudom ki ő, vagy milyen ember, gyanítom, hogy nem szent, és valószínűleg ivott magától is, de ezt hogy lehet párhuzamba állítani azzal, hogy tkp. bárányok közé engedtek egy tudvalevőleg elmebeteg farkast?
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Már én unom negyedszer is leírni, hogy szerintem is milyen súlyos dolog megerőszakolni valaki, de ezek szerint fölöslegesen tépem a szám (kezem). Pár megjegyzés még, aztán abbahagyom ezt a témát.
Az egyetem NEM egy nevelési intézmény. Az ovi, általános és közép iskola nevelési intézmény, ott kap a gyerek olyan ingereket, ami változtathatja a viselkedését, az egyetemen (elvileg) tudományt kap, és NEM cél, hogy bármelyik FELNŐTT embert megneveljenek.
Én csak egy jót szerettem volna beszélgetni erről azt egészről, úgy gondolom, hogy értelmes gondolatokat hoztam fel, amikre lehetett volna értelmes gondolatokkal is válaszolni, sajnálattal olvasom, hogy igazából csak felizgattad magad rajta, és minden erőddel ellenállsz annak, hogy a másik oldalon is akár csak egy pillanatra is elgondolkodj. Tudod, a vitának a lényege az, hogy higgadtan meghallgatjuk egymás véleményét, és észérvekkel válaszolunk rájuk. Sajnálom, hogy leragadtál ott, hogy szerintem a lány is hibás volt, nem csak (triviálisan) a bűnelkövető.
Véleményem szerint nem én vagyok az aki csak "dobálózik" a szavakkal, és sajnálom, hogy olyan kreténnek tűnök, akinek 20 soron keresztül kell magyarázni, hogy mi az a nemi erőszak. De hát mindegy, tudomásul veszem, hogy nincs igény vitára, bocs még egyszer a felzaklatásért.