"Ha csak feleakkora élmény lesz, mint a war in the north akkor már megérte."
Na, azért, ha csak feleakkora élmény lesz, akkor nekem már nagyon nem érné meg. Jó játék volt a War in the North, de azért nem kiemelkedő szerintem, annál alább nem kellene adni. Egyébként én is úgy vagyok vele, hogy egyelőre semmi nem indokolja a premiernapi vételt. Ha esetleg addig, vagy utána megjelennek olyan vélemények, amelyek szerint a műfaj klasszikusa a játék, akkor majd meggondolom magam. De az októberi megjelenések közül az Evil Within és az Alien: Isolation is jobban érdekel jelenleg.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Middle-earth: Shadow of Mordor
Na, ki lesz elég bátor? Én most erősen gondolkodom rajta. Novemberre összecsúszott minden és mivel inquisition jobban érdekel, mint az unity ezért hajlok afelé, hogy az idei AC-m legyen inkább ez a mordor. Baromság maga az ötlet és a történet, de mivel nem vagyok annyira hc tolkien fan, hogy a harmadkorig fel tudom idézni a pajkos póni csaposának családfáját vagy visszafelé el tudom mondani tündéül a gyűrűre írt szöveget ezért elvileg tudnám élvezni.
Ha csak feleakkora élmény lesz, mint a war in the north akkor már megérte. Majd még meglátom, azért lehet inkább megvárok egy két kritikát-véleményt a szokásosokról (játékidő, optimalizálás, WB->bugok+ a hozzáállás, stb)
Ha csak feleakkora élmény lesz, mint a war in the north akkor már megérte. Majd még meglátom, azért lehet inkább megvárok egy két kritikát-véleményt a szokásosokról (játékidő, optimalizálás, WB->bugok+ a hozzáállás, stb)Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
