Fórum » Nem számítástechnikai témák
A magyar labdarúgó válogatott
Egyetértek, ne legyen pontlevonás. Nem szeretem, amikor akár szurkolói rendbontás, akár rendezői hiányosságok miatt egy vétlen csapat bűnhődik. Még akkor sem, ha a románokról van szó. Mi meg ne a zöld asztal mellett született döntésekkel akarjuk növelni a kijutási esélyeinket. Hanem mondjuk úgy, hogy könnyed játékkal, simán verjük a feröeri válogatottat, amit nem nagyon láttam az első félidőben. Ha nem megy önerőből, akkor semmi keresnivalónk az EB-n.
bármennyire is jó lenne ez nekünk, nem örülnék neki.
kibaszott nagy futball hangulat volt, még a folyamatos dobálózáson kívül is. Senki nem sérült meg tőlünk, SENKI.
De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ilyennek kellene lennie egy meccsnek. Oké, a dobálózás miatt, mert azért elég veszélyes dolog ez, egy zárt kaput megérdemelnek. De pontot ne vegyenek el tőlük.
Amúgy ha háló lett volna a vendégszektor körül, akkor ez nem történik meg. Illetve ha nem 10 méterre rakták volna őket, mikor TAVALY IS EZ VOLT(!), ráadásul most a Dinamo drukkerek a tavalyi verekedés miatt mellénk lettek berakva, így bár múltkor nem volt belőle gáz, most a legveszélyesebb román tábor került dobótávolságra tőlünk. És az két perc után is világos volt, hogy ez nem tartható állapot, ezt a szövetség cseszte el, de nagyon, vagy aki ezt kitalálta.

Szenvedély nélkül a foci halott.
A zártkapu biztos, a PONTLEVONÁS valószínű!
Mint köztudott a román biztonságiak és rendőrség 15-20 percig nyugodtan hagyták, hogy a magyar szurkolókat petárdákkal, rakétákkal dobálják a román szurkolók. Aztán hirtelen berontottak és nyakra-főre brutálisan ütni kezdték saját szurkolóikat. Újságíró forrásunktól megtudtuk, hogy ez azért volt, mert a meccs német UEFA ellenőre jelezte a román szövetség embereinek, hogy amennyiben nem vetnek véget a botrányos viselkedésnek lefújják a mérkőzést és 0:3-as magyar győzelemmel "írják jóvá" a meccset. Ilyen eset nem is olyan régen történt egy bizonyos Olaszország-Szerbia Eb-selejtezőn 2010-ben, pont hasonló okokból bár ott a vendégszurkolók miatt. Forrásunk hozzátette, hogy a zárt kapu száz százalék a románok számára, de szinte biztos, hogy nem ússzák meg ennyivel keleti szomszédaink, hanem PONTLEVONÁST is kapni fognak, mert többedszeri visszaesők! A meccs német UEFA ellenőre, Michael Kuchenbecker volt, aki korábban dortmundi rendőrparancsokként is tevékenykedett, és híres arról, hogy szigorúan ítéli meg a látottakat, valamint nem hagyja magát befolyásolni a külső véleményektől.
Legyen így!

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]