28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Alien: Isolation



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Ugyanaz mindkét típus, csak amikor sárga szeműek, akkor még nem ellenségesek, amikor viszont vörösek, akkor már annál inkább. A különbséget pedig a Sevastopol megzavarodott központi számítógépe, az Apollo okozza.
Egyébként szerintem is azért sokkal kevésbé emberszerűek, mert az állomáson végzett feladatokhoz nincs szükség fejlettebbekre.
szbszig
szbszig [33649]
Ha már az androidokat szóba hoztad, nekem már azok is elég félelmetesek voltak. Bár én eddig csak sárga szeműeket láttam emlékeim szerint, ezek a vörös szeműek biztosan egy másik, veszélyesebb típus.

Az androidokkal kapcsolatban egyébként érdekes az is, hogy mennyire különböznek a filmbeliektől. Ezek tényleg úgy néznek ki, és úgy viselkednek, amilyeneknek egy androidot gondolná az ember. És most nemcsak a külsőre gondolok, hogy világító szem, robothang meg hasonlók, hanem teljesen gépiesek, makacsul ragaszkodnak a kapott utasításhoz, nem képesek mérlegelni vagy gondolkodni, illetve csak azt a feladatot tudják elvégezni, amire beprogramozták őket, ha más kéréssel megy oda hozzájuk Ripley, akkor megáll náluk a tudomány. Összehasonlítva ezt akár Ash-sel az Alienből, akár Daviddel a Prometheusból, amelyek teljesen emberszerűek, szerintem megdöbbentő a visszalépés. Pedig hát ugye utóbbiak évtizedekkel korábbi prototípusok voltak. Igaz, egy másik cég fejlesztette őket, és az eddig csepegtetett információmorzsákból olybá tűnik nekem, hogy ez a Seegson nem volt annyira májer vállalat, mint a Weyland-Yutani, a Sevastopol pedig egy kifejezetten csóró, lepukkant űrállomás volt.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

balays82
balays82 [14276]
Egyébként szerintem ez a para faktor a játék későbbi részeiben csökken, de persze nem annyira, hogy a játékélmény rovására menjen. Egyrészt ugye egyre jobban hozzá lehet szokni az idegen jelenlétéhez, illetve valamennyire ki is lehet ismerni őt. Másrészt a lángszóró megszerzésével már van egy olyan eszköz, amivel kiiktatni ugyan nem lehet, de távol tartani igen, legalábbis amíg van hozzá üzemanyag. Ettől sokkal magabiztosabbnak érzi magát a játékos, leginkább csak arra kell figyelni, hogy ne hátulról érkezzen a meglepetés. Harmadrészt pedig talán a készítők is érezhették, hogy 20 órán keresztül sok és idegesítő lenne az idegen állandó jelenléte, ezért beiktattak olyan - néha elég hosszú - fejezeteket, amikor nem jelenik meg, ráadásul nagyon jól rá is lehet érezni, hogy melyek ezek a szakaszok. Ilyenkor a legnagyobb parát a vörös szemű androidok okozzák, de velük azért el lehet bánni. Én éppen egy ilyen részen vagyok túl, de most megint egy rázósabb szakasz előtt álok (14. fejezet), úgyhogy jó eséllyel vissza is fog ütni az elkényelmesedés. Magát a játékot egyébként továbbra is nagyszerűnek tartom, személy szerint idén ezzel szórakoztam eddig a legjobban, úgyhogy nálam nagyon "Év játéka" esélyes (hozzátéve, hogy ez az év amúgy elég gyengére sikeredett eddig).
szbszig
szbszig [33649]
Én nem is erőltetem. Kipróbáltam, de már az elején felmértem a képességeimet, és beláttam, hogy ez nem nekem való. Nem is azért, mintha annyira bonyolult vagy nehéz lenne, mivel tényleg tulajdonképpen eszközhasználat nélkül, puszta lopakodással végigcsinálható. Hanem azért, mert annyira fosatós. Viszont a hangulata az továbbra is nagyon tetszik, és a sztori is érdekel, úgyhogy most YouTube-on nézegetek egy sok órás, teljes végigjátszást, amikor van időm. Már az is éppen eléggé félelmetes. Pláne hogy olyan videó, amiben sikertelen próbálkozások is vannak, szóval sosem lehet tudni, mikor kapja el a dög.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Peace
Peace [28942]
Majdnem elpusztultam szívrohamban, mikor leszakadt alattam a padló. Nem is merek belegondolni mi lett volna, ha Alient látok. Lehet nem kéne erőltetnem ezt a játékot pusztán egészségügyi megfontolásból sem.

Vissza

Fórumszabályzat