Ülővádlinál kinek mi vált be?
Egyrészt azt hallom, hogy minél több, kisebb súllyal, hogy vagy 30 menjen és abból 3-4 sorozat, másrészt pl. builderen is az edzéstervekben általában 3 sorozatot írnak 25-20-15-ös ismétlésszámmal.
Én speciel most úgy toltam, hogy 4x25, a súlyokon emelve (45-60-60-70), de érdekelne ti hogy űzitek.
Még egy kérdés, hogy van itt olyan, aki Joint-X-et és Heavy Duty-t is próbált? Előbbit szedem, de dicsérik, ezért gondoltam kipróbálom az utóbbit, viszont feleslegesen nem költenék, ha érzésre azt mondjátok, hogy nem jobb.
Ősz óta munka miatt sajnos nem tudtam tartani a diétám, nem volt időm főzni sokszor, múlt hónapban meg ugye unokatesómnál is voltam Németországban, de a most hétvégi csapatépítő után indul a 2 hónap szigorú diéta olyan értelemben, hogy két hónapig egyetlen csalónapot sem akarok megengedni magamnak.
Illetve időszakok voltak, amikor sajnos nem tudtam rendesen kajálni.
Ennek ellenére márciusban már kezdtem érezni, meg nagyon látszott szerintem, hogy szinte eltűnt a hasam, erre beütött a gebasz és 3 héten keresztül látástól mikulásig dolgoztunk, úgyhogy pékárun meg KFC-n éltem :S, úgyhogy visszajött egy kis pocak.
Ilyen szempontból kurva jó lesz, hogy műszakos munkarend lesz, mert vége lesz a 14-16 órás munkanapoknak

és nem lesz olyan, hogy 1 kajálásra is csak septiben van idő, mert annyira összefosta magát valami és nincs ember, úgyhogy meg lesz a napi 5 kajálás legalább.
Szerencsére az eddigi súlyomat azért tartani tudtam, mert nem jött vissza, illetve azért izmosodtam is, tehát zsírból még ment is le, de ha a kaja 80%-ban számít, akkor nálam az inkább 90%, különben hiába aerobozok és edzek heti 4-5x, stagnál a súlyom.