Persze kicsit sarkítok, de a lényege ugyanaz: ha nem életbevágóan kurvasürgős a fogyás, akkor érdemes ésszel csinálni és már az elején elkezdeni egy jó testet felépíteni. Így is kibaszott évek munkája, én sem járok még sehol, bár önmagamhoz képest azért "szépen" alakulgatok.
Ez a nyújtás téma nagy hiányosságom. Mármint csinálom, de nyilván nem eleget, pedig nagyon kéne. Utóbbi hetekben én is rákapcsoltam és érzem én is, meg a masszőr(nő) is a különbséget, szóval nyilván sokat számít!
Respect is not given. It's taken.
Viszont az utóbbi hetekben rendszeresebben nyújtok, naponta többször, és érzem a hozadékát is, erre korábban rá kellett volna állnom - hazaérek és nyújtok egy-két percig, akár lábra, vagy a hátamat átmozgatom, de melóhelyen sem gond a mosdóban megoldani (inkább kényelmesebb ott, mint itt az egybenyitott irodában nekiállni tornázni 