Strock-ról beszélünk.
Ugye ő úgy került a pozíciójára, hogy a "Dárdai-hónapok" alatt is ott volt másod- harmad- sokadedzőként a csapat mellett (ugye ezért is esett rá a választás), és próbálta Dárdai szelleme alapján továbbépíteni a dolgot. Na már most tudjuk, hogy Dárdai akármikor akármilyen csapathoz odakerül, azt lenullázza és hátulról kezdi el felépíteni és a legvégére hagyja a csatársort, ezzel nincs is baj. Viszont még nem ért véget az ő folyamata, mikor lelépett, Strock meg ragaszkodott ahhoz a pillanatnyi állapothoz minden külső tényezőtől függetlenül (ugye a három csatárunk kirobbanó formája), amit kézbe kapott, nem mert rajta változtatni különösebben (jó persze Szalai erőltetett bent tartása egy vicc volt pl), merthogy azt Dárdai "hagyta rá". (Ezt igazolja pl az is, hogyha megnézed a 2014 novemberi finnek elleni meccs óta a védő sor tengelyét fixen 4 emberből rakták mindig össze, talán Lang volt még egyszer kezdőben...)
Gondolkodnia kellett volna, nyilván olyan egyéni hibákkal, amit a Guzmó-Juhász duó produkált tegnap nem lehet mit kezdeni, de egy elvileg épített védő és középpályás sor után nem mert sehonnan elvenni, hogy embert rakjon előre. Pedig nyilván tudta, hogy teljesen mindegy mi történik, ezt a meccset hozni kellett. Nem is tudom hirtelen, hogy ki írta most itt, de azzal értek egyet: A középpálya minimális átrendezésével kellett volna csatársort beindítani (2fő, nem kellett a kezdőbe három), és ha már van előny akkor felhozni pl Gerát és lehozni az egyik csatárt (Gera túlságosan sokat a meccshez amúgy sem rakott hozzá).
Én alapvetően Strock lehetetlen egy helyben toporgását ebben látom, örülök hogy legalább meccs közben megjött a józan ész (lehet Dárdai felhívta telefonon a szünetben xD )
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A magyar labdarúgó válogatott
én azt nem értem mi a faszért nem álltunk fel úgy hogy elől németh-nikolics-böde
első félidő végére 5-0 nekünk, évek óta most van a legjobb formában a válogatott csatársora
első félidő végére 5-0 nekünk, évek óta most van a legjobb formában a válogatott csatársoraA kibaszás társas játék, sose feledd.
Ledarálták őket, mint a bálnatepertőt!
amúgy kurvára nem értem, hogy eleve miért nem több támadóval kezdtünk, vagy miért nem hozott fel legalább egyet rögtön a kapott gól után... azt meg már annyira sem, hogy mi a fasznak hozott fel még egy támadót mikor már vezettünk (Priskin)....
amúgy kurvára nem értem, hogy eleve miért nem több támadóval kezdtünk, vagy miért nem hozott fel legalább egyet rögtön a kapott gól után... azt meg már annyira sem, hogy mi a fasznak hozott fel még egy támadót mikor már vezettünk (Priskin)....
Böde az Isten...a pékek ellen jó

Szenvedély nélkül a foci halott.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
