Niko teljesen más szerepkörben játszik a Legiába. Én csak 1 meccsüket néztem élőben az EL ben, de annyira látszott, hogy a leshatárról indítva próbált meg kiugrani, vagy ha nem akkor 16-on belül próbálták megjátszani, fejre, vagy csúsztatva, akárhogy is, de életveszélyes tud lenni, ha KISZOLGÁLJÁK. Nem egy cselezőgép, inkább Szalai-hoz lehetne hasonlítani, viszont alacsonyabb, mozgékonyabb.
kopé: Gera csak úgy tűnt, hogy nem tesz hozzá semmit. A lövései nem jöttek be, de ami ott nem jött, azt szokás szerint visszapótolta hajtással. Védekezett, labdákat szerzett(főleg a csatárcserék után amikortól visszalépett). Ráadásul 36 évesen ezt 90 percen keresztül.
A Feröeriek kellemetlenek, ezt el kell ismerni. Azt is el kell ismerni szerintem, hogy amit a 2. félidőben mutattak ellenük a srácok az példátlan volt eddig...egyszerűen össztűz alatt voltak ami nagyon ritka a mi esetünkben, hogy ennyire mezőnyfölényben játszottunk. A tizi meg szerintem sem volt megadható.
Storck egyébként saját elmondása szerint a támadó filozófia híve(még ha eddig nem is látszott), Dárdai védekező. Most, hogy rendben a védelem, remélem valóban marad ez a támadóbb szisztéma.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A magyar labdarúgó válogatott
Szép volt a kiharcolt siker, de önmagában nonszensz, hogy egy ilyen röhejes csoportban így kell matekolni a legjobb harmadikként való kijutáson. Mindezt mezőnybővítés és a nonszensz "legjobb csoportharmadik" áldásos rendszere után.
A támadókról:
Nikolic nekem botrány. Nem tudom mi van a lengyel bajnokságban, de a válogatottban semmit nem mutat a tag. Nem is túl gyors, nem is túl erős, nem is tud cselezni, nem is jó a helyzetkihasználása, semmi.
Böde legalább fizikálisan oké (kisebb csapatok ellen), Németh meg valamennyire tud cselezni és kreatív. Illett volna 2 csatárral kezdeni, de Niko elég felejtős. Dzsudzsák is egy vicces gyerek, ő lenne a "sztár", de lófing amit nyújt.
A támadókról:
Nikolic nekem botrány. Nem tudom mi van a lengyel bajnokságban, de a válogatottban semmit nem mutat a tag. Nem is túl gyors, nem is túl erős, nem is tud cselezni, nem is jó a helyzetkihasználása, semmi.
Böde legalább fizikálisan oké (kisebb csapatok ellen), Németh meg valamennyire tud cselezni és kreatív. Illett volna 2 csatárral kezdeni, de Niko elég felejtős. Dzsudzsák is egy vicces gyerek, ő lenne a "sztár", de lófing amit nyújt.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
