Nem a végeredmény a fontos, hanem hogy milyen döntéseket hozok az odaút során. Maga az addigi élmények azok amik fontosak és nem egy számomra elfogadhatatlan/logikátlan befejezés.
SPOILER
A LiS végén fényképes ugrások közben azt éreztem hogy akkor jöttek a készítők rá valami jó kis játékbeli elemre de addigra késő volt, a játék első része már kint volt. Nevezetesen hogy nem checkpointos megoldás kellett volna hanem a játékos bármikor fényképezhetett volna, amolyan quick save-ként, emellett a fényképes ugrásokkal újabb játékelemeket lehetett volna behozni. Mint mikor a diri irodájába kellett bejutni, az a megoldás is ha jól emlékszem talán kétszer szerepelt az egész történetben, mégis elképesztő lehetőségek voltak benne, de nem kerültek kihasználásra.
Vagy az alternatív valóság, ami adott esetben jobban tetszett mint az eredeti, és mégis kötve volt a keze a játékosnak a választások ellenére. Igen a végén a sok ugrás kicsit lefárasztotta az agyat hogy tudja-e követni vagy sem és az egyik befejezésben nagyon hozta a Ház a tónál című film hangulatát. Nem, nem a porszívós vége, hanem a másik.

Mindenesetre érdekes kaland volt az biztos, megérte a ráfordított 10+ órát.