Én nem tudtam porszívó befejezést választani. Mármint nem vitt rá semmi. Chloe engem alapjáraton idegesített az egész játk alatt, számomra picit túljátszott volt a részéről ez a lázadó, szarok bele mindenbe és mindenkire hozáállása, hiába volt meg rá az oka. Nem nőtt annyira a szívemhez, hogy beáldozzam miatta, csak érte egész Arcadia Bay-t. A többi karakter, Kate, Warren, a szemüveges srác, aki lerajzolt minket (nem ugrik be a neve) sokkal jobban a szívemhez nőt ahhoz, hogy csak úgy beáldozzam őket. Még Viktória is szimpi lett a végére (sőt, még Nathant is megsajnáltam annak ellenére, hogy hagytam Warrennak, hogy kiverje belőle a szart), így én kb. 2-3 mp után azonnal nyomtam a Save Arcadia Bay. Már csak azért is, mert ez volt az egyetlen megoldás arra, hogy megállítsuk a pillangó efektus okozta káoszt. Az váltott ki ugyan is mindent ugye, mivel Chloe megmentése volt az első jelentős változásunk a téridő kontinoumon
és ez zavarta össze az időáram köröket.
CSak a feláldozása állíthatta vissza az egyensúlyt. Ez plusz a Chloehoz füzőtt érzések miatt nem gondolkodtam el egy másodpercig se a porszívón. Még a második végigjátszásnál se, pedig ott pár döntést máshogy hoztam meg (pl. Viktóriával végig köcsög voltam).
Természetesen az engem is zavar, hogy a dötnéseinknek a végjátékot tenikntve semmi súlya, plusz engem az is zavar, hogy nem kaptunk választ arra, hogy akkor most mire fel is ez a képesség, de sebaj. Ettől még szerethető és várom nagyon a 2. évadot, már csak azért is, mert nem csak történetben, de szereplőkben is teljesen új évadot kapunk, amibe állítólag még említés terén se tér vissza Max.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!