De ha már így alakult, akkor kiemelném a mai napról Csoknyai Lászlót. Számomra az ő nyilatkozata majdnem olyan fájdalmas volt, mint Imre Gézáé este. Két olimpiára jutott ki. Mindkétszer helytállt, jó meccset, szoros meccset vívott, de Londonban a későbbi olimpiai bajnok, most meg a későbbi bronzérmes verte meg rögtön a legelején. Annyira a legelején, hogy a vigaszágon sem mehetett tovább, úgyhogy öt perc után véget ért neki az olimpia. A nyilatkozat pedig arról szólt alapvetően, hogy ezért igazából felkészülni is felesleges volt, meg hanyagolni a családtagokat, szeretteket hónapokon, éveken át.
A probléma egy kicsit messzebbre is vezet. Még dzsúdóban legalább van vigaszág, bár az sem jár mindenkinek, mint fentebb látható. Ha valakit a legelső körben sorsolnak össze az olimpiai bajnokkal, akkor neki annyi volt az olimpia. Sok sportágban viszont egyáltalán nincs semmi, csak egyenes kieséses rendszer a legelejétől. Szóval a mezőny szerencsétlenebbik fele csak egy mérkőzést játszhat, és az is sokszor macska-egér harc egy jóval erősebb ellenfél ellen. Lehet, hogy ez egy átlagos világkupaversenyen, amiből néhány hetente van egy, tök jó így, de talán az olimpián érdemes lenne kivételt tenni, és rendezni csoportmérkőzéseket, hogy mindenkinek legyen garantáltan három meccse mondjuk. A terhelésbe igazán beleférne. A teniszezők például több órás mérkőzéseket játszanak rendszeresen, ennek ellenére naponta pályára lépnek, sőt, ha párost is játszanak, akkor az sem ritka, hogy egy torna során napi két mérkőzést vívnak. Szóval az nem igaz, hogy ne bírnák ki, ha mondjuk két meccsel többet kéne játszani egy olimpia alatt. Másrészt vannak is olyan sportágak, ahol ez megoldott. Tollaslabdában például vannak csoportmérkőzések az olimpián is. Akkor teniszben vagy a küzdősportokban is nyugodtan lehetne szerintem...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
