Fórum » Nem számítástechnikai témák
Csajozás!!!:) - csajok és pasik
Ezzel a dumában tart a talonban 

"BTW azt kell mérlegelned, hogy ha nem jön össze, barátként szükséged van-e rá. Ha igen, akkor taktikázni kell, mert egy egyoldalú vallomás ezt elcseszheti. "
maximális + 1
Sajnos én pont a saját káromon tanultam meg ezt és azóta is bánom, hogy szerelmet vallottam. Ha picit is le tudtam volna nyugtatni magamat és türelmesnek lenni, akkor egyrészt lenne most egy olyan, hozzám teljesen hasonló gondolkodású és ízlésű lány barátom, amilyet nagyon ritkán talál az ember, másrészt sokkal nagyobb esélyem lett volna rá, hogy esetleg átforduljon ez időközben kapcsolatba.
A leszarom taktikával pedig vigyázni kell, mert pont pár hete alkalmaztam ezt és sikerült annyira túltolnom, hogy végül ellenkezőleg sült el az egész... Más is csapta a kiszemelt lánynak a szelet (amiről persze nem tudtam) és mivel én napokig szándékosan leszartam, ez az új srác elvitte előlem. Persze lehet mondani, hogy ha az első szembejövő farokba belebotlik, miközben már egy hónapja ismerkedtünk és csupán pár napig nem nagyon kerestem a társaságát, akkor ezt később, kapcsolat esetén is nagy eséllyel megcsinálta volna, így jobb, hogy ez még azelőtt kiderült, hogy nagyon beleestem volna... De azért egy picit bánt, hogy nem tudom meg, mi lett volna, ha nem kezdek el taktikázni, mert állítása szerint akkor egyértelműen elhajtotta volna az új udvarlót, csak így azt hitte, hogy nem érdeklem annyira, hát nem tudom...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
BTW azt kell mérlegelned, hogy ha nem jön össze, barátként szükséged van-e rá. Ha igen, akkor taktikázni kell, mert egy egyoldalú vallomás ezt elcseszheti. Én két évig vajúdtam, mert volt egy lány, akiről el tudtam képzelni, hogy az exem örökébe léphet, de nem voltam biztos benne, hogy neki "úgy" szüksége van rám. Viszont irgalmatlanul jó arc a lány, ezért a barátságot nem akartam eldobni. Végül nem lett belőle semmi, elengedtem, viszont most kb a legjobb barátaim között van, és nem is zavar túlzottan, hogy boldog párkapcsolatban él, sőt örülök is neki. Néha még filózok azon, hogy lett volna-e esélyem, de nem haltam bele, akkoriban is helyén tudtam kezelni a dolgot, és nem hagytam, hogy teljesen elszédítsen.
Szóval én taktikapárti vagyok, de ha ő tűnik a nagy ő-nek, akkor bele lehet állni az őszinte vallomásba is, bár ez mostanában úgy veszem észre, nem szokott működni.

Na így "lehiggadva", racionálisan átgondolva igazából fogalmam sincs, hogy mit érzek.
Az "első látásra" túlzás volt, mivel egy kolléganőmről van szó, aki 3 hónapja dolgozik ott, ahol én. 1,5 hónapig nem is foglalkoztam vele, míg múlt hónapban egyszer rá nem írtam facebookon, aztán kapásból 3 órát beszéltünk. Aztán eltelt pár nap, pár beszélgetés, meg egyik pénteken egy "baráti találkozó" és múlt hét óta minden nap együtt ebédelünk. Ennek ellenére még mindig nem tudom, hogy be vagyok-e skatulyázva "friend zone"-ba vagy félsz van benne. Annak ellenére, hogy csütörtökön együtt jöttünk haza (3 percre lakunk egymástól), amit ő kezdeményezett, pénteken meg együtt mentünk melózni, facebook-on ha dumálunk, mindig én kezdeményezem a beszélgetést (igaz van céges internal chat is, ott felváltva irogatunk, ott sokszor ő kezdeményez) és ha kérdezek, ugyan beszédes, de nem igazán kérdez vissza.
Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy nem vagyok neki közömbös, de nem tudom belőni, hogy hogy vagyok "elkönyvelve" nála.
Azt tudni kell, hogy már fél Európát bejárta és pont ez a spontaneitás tetszik benne talán a legjobban -azon kívül, hogy gyönyörű-, de ez azzal is járhat, hogy sokkal könnyebben ismerkedik/barátkozik, ergo nem tudom, hogy többet nyújtok-e neki, mint az "átlag" vagy csak egy jó span vagyok. Mert utóbbi esetben kb. baszhatom.
Kicsit átmegyek most "leszarom"-ba, még ha nehéz is lesz kibírni, hogy ne írjak rá vagy ne kezdjek el érdeklődni a napja felől, de kíváncsi vagyok, hogy zavarni fogja-e, mert ha nem, akkor egyértelmű, hogy csak barátok lehetünk. Nagyon elbaszott taktika?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]