28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Linkelj be bármit, bármiről !



Írd ide hozzászólásod:

pb69
pb69 [954]
Puzsérról két dolgot mindenképp érdemes tudni. Az egyik, hogy ő tényleg amolyan "nép egyszerű gyermeke" kaliber, aki csupán kifejti a véleményét. Teszi mindezt a hétköznapi emberek markáns és nyers stílusában, összeszedettségében és felépítettségében sokszor az átlagnál intellektuálisabban.
Viszont ez ettől még csak egy vélemény, ami minden szakmaiságot mellőz, ennek megfelelően sok tévedéstől terhelt. Szinte mindegy milyen témáról van szó, ő felszólal, de legtöbbször azért bizonyos pontokon a tájékozatlansága is szembetűnő.
A másik, hogy mindent tudatosan tesz, sokszor manipulálni akar. Felhívni a figyelmet bizonyos jelenségekre, ezen célért pedig hajlandó valótlanságokat állítani, túlzásokba esni és szándékosan irreális szélsőségekbe tolódni a véleménykifejtésnél. Ugyanez történt most is.

Van egy helyzet, ami Magyarországra kifejezetten jellemző. Nevezetesen, hogy a sportsikereknek túlzott jelentőséget tulajdonítunk, az ország lakosságához, gazdaságához és jelentőségéhez mérten túl magasak az elvárások, mondhatni telhetetlenek vagyunk.
Ha erre finoman felhívja a figyelmet és szépen higgadtan körüljárja a témát, akkor a kutya se figyel fel az egészre. Most ha kevésbé szélsőséges alapokból indul ki, ráadásul szépen becsomagolja a véleményét, majd elismeri a másik oldal igazságait is, akkor vajon hányan hoznák akár csak szóba is a dolgot? Elsikkadna az egész téma.
A nagy kirohanás csak azért kell, hogy kellően szenzációhajhász legyen az egész. Egyrészt ő ebből él, így kap fórumot, így forog a neve. Másrészt pedig a témának is csak így van esélye figyelmet kapni, gondolatokat ébreszteni.

Tartalmilag nyilván rengeteg a túlzás, de azzal pl. egyetértek, hogy röhejes dolog akár csak középtávú fejlődést és javulást remélni egy-egy világesemény sportsikereitől. Az emberek 99%-ának ez annyit jelent, hogy pár napig örül honfitársai jó eredményeinek, utána már semmi. Na meg azt is hozzá kell tenni, hogy a negatívélmények viszont legalább ennyire rontják a hangulatot.
Az ország nemzetközi megítélése se nagyon függ ettől. Igen, a mai napig felemlegetik Puskást vagy Kubalát, a nagy vízilabdás generációkat vagy épp Hosszú Katinkát, de ez csak arra jó, hogy halljanak az országról. Meg lehet nézni, hogy mondjuk a sportdiplomáciánk évtizedek óta a béka segge alatt van, hol számítanak itt a kimagasló eredmények?

A női-férfi összevont mezőnyös részlettel pedig pont maximálisan egyetértek. Mindig azon megy a rinyálás, hogy a női sportolók kevesebbet keresnek, kevesebben nézik őket, nem becsülik úgy meg őket stb.. Egyenlőséget akarnak, miközben arról lazán megfeledkeznek, hogy a letett teljesítményük is messze alulmarad az ellenkező nemétől.
Igenis ha ugyanolyan körülményeket akarnak, akkor küzdjenek küzdjenek is ugyanolyan feltételek mellett. Amúgy elég beszédes, hogy az olyan nem épp fizikális sportágakban, mint a biliárd, darts vagy sakk, ugyanúgy képtelenek felvenni a versenyt a férfiakkal, pedig itt nem számít a nyers erő.

Vissza

Fórumszabályzat