"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A magyar labdarúgó válogatott
Az, hogy nem jutunk ki a vb-re, már a selejtezősorozat kezdete előtt borítékolható volt, hiszen csak a csoportelsők jutnak egyeneságon ki, a másodikak pedig elképesztő kemény ellenfelekkel pótselejteznek, nem Norvégiák jönnek itt, mint az EB-selejtező esetén. Aztán a Feröer elleni pontvesztéssel és a Svájc elleni vereséggel ténylegesen is realizálódott ez, hogy nem jutunk ki. De ez nem is probléma, nem is vártuk el. Ha a Feröer elleni kínszenvedéstől eltekintünk - ami minden csapattal előfordul, főleg a sorozat elején, amikor még nem indult be a gépezet -, kimondottan jól játszottunk Svájc ellen, a lettek ellen pedig hoztuk a kötelezőt, még ha nem is volt sima a meccs. Az EB-n is csak egyszer győztünk, amúgy pedig tisztesen helytálltunk, ahogy Svájc ellen is tettük. Ha ilyen élvezetes meccseket játszunk jó csapatok ellen és végig fel tudjuk velük venni a ritmust, szvsz nem probléma, ha nem tudunk nyerni és végül az egyéni, védelmi hibákat kihasználva felülkerekednek rajtunk. Már ez is egy óriási szintlépés a korábbi évek magyar válogatottjához képest. Egy tisztes középcsapattál válhatunk, ennél több pedig jelenleg nem is várható el.
Bár győztünk 0:2-re a VB selejtezőn a Lettek ellen ma(gratula érte), de nem érzem, hogy helyünk lenne a VB-n ezzel a teljesítménnyel(sem).. lehet túl borúlátó/pesszimista vagyok
"..jogában áll, hogy eszméletlen maradjon.. bármit is mond, senkit se érdekel.."
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
