25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Minden, ami futball - Focisarok



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33601]
Ezen a héten viszont az M4-et nem érheti kritika. Ma bevállalták például a Benfica–Napolit is, holnap pedig Lyon–Sevilla lesz. Pedig a műsorajánlóban egyik sem hangzik feltétlenül közönségcsalogató párosításként, és valóban kis túlzással akár EL-meccsek is lehetnének, viszont kétségtelenül ez a két mérkőzés olyan mindössze a két napon, ahol még mindkét csapat számára van tétje az összecsapásnak.

Legalábbis a kezdő sípszó pillanatában még volt. Arra ugyanis épeszű ember aligha számított, hogy a Beşiktaş már az első félidőben kap egy négyest Kijevben. Az a meccs is megérne egy misét, mármint hogyan lehet az, hogy egy továbbjutásra aspiráló csapatot végül egy hatossal küld haza a már biztos kieső, csoportutolsó ellenfele. De ott tényleg minden összejött: -14 fok (szóval éppen a még játékra alkalmasság határán), nagyon erősen vitatható tizenegyes, nagyon erősen vitatható kiállítás rögtön az elején, szerintem lesgól is volt közte, meg védőkön megpattanó lövés is... Mindenesetre tényleg iskolapéldaként lehet majd mutogatni sokáig, hogy a körülmények összjátéka folytán hogyan mehet el egy mérkőzés ennyire a másik irányba.

Úgyhogy azért is dicsérem meg az M4-et ezúttal, mert amúgy elég szarul jött ki a dolog, hamar unalomba fulladt a tévés meccs. De én is a Benfica–Napolit választottam volna előzetesen egyértelműen.

Ellenben a Sport TV, édes istenem... Nekik éppen ellenkezőleg, sikerült azt a két meccset kiválasztaniuk, ahol nem hogy a továbbjutás, de már a csapatok helyezése sem változhatott semmiképpen: a Barça biztos első, a Gladbach biztos harmadik; illetve a másikon is az Atlético biztos első, a Bayern pedig biztos második volt már a játéknap kezdetén az eredménytől függetlenül. És itt még csak azt se lehetett mondani, hogy de legalább sok sztár lesz a pályán, akiket jó nézni, hiszen a csoportállás tudatában számítani lehetett rá, hogy mindegyik érintett klub az ificsapatát küldi majd fel, teljes joggal természetesen.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza