The Witcher 3: Wild Hunt

Azt "újak" közül kiket olvastál?

Ha Gemmelt szereted, akkor Mark Lawrencet (az Széthullott Birodalom-féle Jorg regények szerintem nagyon jók) és Joe Abercrombiet nagyon merem ajánlani (utóbbitól először az Első Törvény könyveket érdemes beszerezni, mind a hét megjelent itthon; az alaptrilógia, az önálló kötetek, plusz a novellagyűjtemény). Anthony Ryan sem rossz író, bár ott az első, Hollóárnyék trilógiájából az első kötet igazán remek, az utolsó kettő egy író első trilógiájának "betegségeitől" "szenved".

Nem nagyon szeretem kategorizálni a könyveket, mert lehet Gemmel heroikus, de ahol ilyen rendszerességgel patkolnak el a főhősök, ahol a legyőzhetetlen ikon sírva szenved csata után az ispotályban az még legalább 3-4 különböző kategóriában nevezhető.Nem nagyon ismerem Molyt( Molyokat? ) sem, más megítéléseket csak saját kis olvasmány élményeim meg hát az elismerései alapján írtam, és tényleg nem rossz! De tényleg csak b, amúgy Salvatore max csak c-re jó és , hogy összeollózott egy csomó kelta- szász- ír- meg mindenféle mitológiát szláv interpretációban lehet újszerű de ettől még nem dobja el az agyam az ékszíjat! De, DE viszont együtt, a nyolc könyv, a három játék, a zenék, a DLC-k, expansion packok egy félelmetesen csontokba- velőbe ivódó, érzés és íz kavalkádot adott, amit még semmi más, és abban viszont teljesen igazad van hogy az író nélkül ez szegényebb lenne és nem lehetne teljes!

Ha olvastad lentebb, nekünk sem tetszik a hozzáállása, ám ettől függetlenül és éppen ezért írtam, hogy a szememben nem egy B kategóriás szerző, ahogy pl. a Molyon sem tekintik annak spekulatív fikció Merítés rovatának tagjai (persze, mindenre lehet mondani, hogy megítélés kérdése). Ettől még nem lesz igazuk/unk, de nem árt megfontolni, hogy Gemmel művei a fantasyn belül inkább a heroikus alzsánerbe tartoznak, bár, nem véletlen, hogy mennyien tekintik példaképnek, míg Morgan -ha Richard Morgant érted alatta- gondolom pedig az újhullámos szerzőkhöz kötődik: Abercrombie, Brett, Lawrence, Weeks, Ryan, Staveley stb., akik a klasszikus fantasytól zsánerelemektől eltávolodva inkább újszerű világok megalkotásával próbálkoztak.

Sapkowski pedig igenis egyedi abban, hogy egyike az elsőknek, akik a megfáradt, klasszikus high fantasy jó és rossz szembeállását újszerűen, egy szürkébb tartományból közelítették meg jóval nagyobb merítéssel (pl. a Sárkánydárda Krónikákhoz képest), ráadásul ő a régi szlávok mondavilágát, történelmi lenyomatát is beleszőtte, figyelembe véve a társadalmi különbségeket is a karakterek és a világ ábrázolása terén.

Martin és Keyes is hasonlóval próbálkozott, utóbbinak is kijött itthon a nyolc kötetere bontott négykötetes, A tövis és a csont országai szériája. Keyes pl. figurái nem kiégett, drámai, tragikus múlt terhéről nyögő hősök, de nem is kétdimenziós alakok. Másfelől közelítette meg a lovagregényeket, mint Martin, nem az ikonikus szereplők kiforgatására építkezett, hanem arra, hogy a klasszikus értékrendű emberek miként reagálnak majd arra, amikor az értékrendjük alapjául szolgáló, hamis alapokra épült világ megrendül. Martin azt mondta Druon 'Az elátkozott királyok' szériájára, hogy az az igazi „Trónok harca”, mégis Keyes négy kötetes sorozatát sokkal közelebb állónak érzem Druon karaktereinek ábrázolásmódjához és a történelmi alapokon nyugvó történetéhez, mint Martinét.

Bár ahogy ők ketten, Sapkowski sem törekedett tolkieni világépítésre, azért elég összetett ahhoz, hogy hiteles legyen, ráadásul Sapkowski már kevésbé az érett középkor környékén mozog, hanem a reneszánsz hajnalán, ez pedig a szememben sokkal érdekesebbé teszik a világát, a történetét, mert mindezek érződnek is benne.

Ez nem fényezés, csak érdemei elismerése. Ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy a játékok nélkül valószínűleg nem kapott volna ilyen nemzetközi elismertséget és ismertséget. A B kategóriás szerzőktől azért szerintem messze áll, oda inkább egy kis engedménnyel Salvatorét sorolnám, de inkább pl. Scalzi ragadja meg ezt a fogalmat leginkább.

Nem a sikerei zavaróak, hanem az alapvető hozzáállása bármi máshoz! Amúgy a játékok nélkül sehol nem lenne a regényeivel, és be kell vallani - bárhogy is fényezzük- igazából csak b kategóriás szerző.Éveken keresztül simán belelapoztam, bele- bele olvastam a könyveibe és lazán vettem mást, míg a The witcher 3 elkezdése után egyben csomagként megvettem az összeset, és nem rosszak, egyáltalán nem- de nem egy Gemmel, vagy Feist, vagy Morgan, vagy..., vagy... és jöhetnének sorban a nevek!

LM, +1 Flotsamhoz (amikor megszólal a síp, és először találkozunk Iorveth-el, aki ráadásul egy középkori szent éneket sípol, ami béke és a testvériség dicshimnusza, ez még hozzáad a karakteréhez). Bár én csak tavaly toltam ki a második részt, mert akkor vettem új gépet, de nem zavart sem a játékmenet, a történtet megimádtam.

Aribeth +1 a spoileres részhez, Sapkowski zseniálisan árnyalta a háborúban az ellenfélre való tekintés ellentmondásait.

Örülök a nyersesége ellenére is Sapkowski sikereinek. A novellás köteteket nem tekintve a harmadik regény 1996-ban jelent meg, akkor, amikor Martin első regénye, és ha úgy vesszük, Sapkowski van legalább annyira zseniális író, mint Martin és kvázi meg is "előzte" őt a fantasyban a realistább és sötétebb ábrázolásban (bár már előttük-mellettük is voltak képviselői a műfajnak, pl. Glen Cook vagy Robin Hobb), de elkerülve a versengő hangnemet, kortársak, minden pozitív tekintetben. Sapkowski önmaga képességei jogán és okán is kiváló szerző, ezért fájó, hogy sokan a viselkedésének hatására egyesek olyan kommenteket írtnak, hogy enélkül a középszerű történetei nem jutottak volna el sehová.