Engem bizony ezzel a dallal most kilóra megvettek a végén.
Pedig, valljuk be őszintén, magához a jelenethez, ahol felbukkan, nincs kimondottan sok köze. Azon túl persze, hogy egy híresen szomorú dal, ami úgy általában véve illik a szereplők hangulatához, akik a végsőkig elkeseredve gyakorlatilag magát az apokalipszist várják éppen.
Az is igaz, itt is számot adtam róla rengetegszer, mennyi bosszúságot okozott már, amikor a sorozat indokolatlan módon eltért a könyvektől. Ilyenkor viszont, amikor visszanyúlnak az eredeti műhöz, az annál nagyobb örömet tud okozni. Ráadásul Jenny dala, pontosabban a fent idézett töredék belőle, az egyik kedvenc fejezetemben hangzik el eredetileg, a harmadik kötet epilógusában. (És talán némileg kárpótol azért, hogy magát a fejezet történéseit, illetve Kőszív asszonyságot viszont kihagyták teljesen...)
Egyébként pedig a dal olyan szempontból is szép emlékeket ébresztett, hogy eszembe jutott rögtön a sorozat első nagy csataábrázolása, a feketevízi csata a második évad végén. Annak az előestéjén nem mást, mint A castamere-i esőket énekelték el, az a dal meg ott szerepelt először. A készítők nyilván erre a párhuzamra is rájátszottak itt.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
