Assassin's Creed Odyssey

Most fejeztem be, íme a statisztikai jelentés. Pár nap híján egy év, 206 játékóra, és ami még soha nem fordult elő a pályafutásom során: az alapjátékban megvan az összes trófea, de a kiegekből is csak 3-4 hiányzik.

Abszolút igaz, hogy rendes játékként kezelve feleslegesen sok benne az üresjárat, a lélektelen farmolás, efféle “kéthavonta pár napig munka után lelazulós” szórakozásnak viszont kiváló volt. Nagyon ügyesen csinálták a folyamatos frissítéseket is, mindig hoztak pár elfogadható plusz küldetést, játékmechanikai elemeket, kihívásokat és javításokat, szinten tudták tartani az érdeklődést. Az oktatómóddal adósok még, és ha jól tudom, terveznek egy ilyen kieget is még idénre.

Az alapok megvannak egy minőségibb darabhoz (és az Atlantiszos kiegészítőben még helyenként érdekes naplóbejegyzések is voltak elszórva, nagyon halványan emlékeztetve a Witcherre), de kis esélyt látok arra, hogy a Ubisoft gyökeresen eltérne a már megszokott recepttől, ők nem profi rpg gyártók, hanem a nyílt világos, közepesen érdekes háttérsztoris csihipuhikra szakosodtak.

Indítottam egy new game plust, csak hogy lássam ismét a bevezető jelenetet, aztán kiléptem, és ha megvolt az oktatómód, akkor utána letörlöm.

Nálam erős érzelmi háttere is volt a játéknak, sajnos elhunyt egy rokonom, és valahányszor tengerre szállok az Odysseyben, eszembe jut, hogy tavaly októberben még bőven élt, itt nézte, hogy mit művelek a játékban, és még nem tudtuk, hogy milyen súlyos a baja. A játék a korábbi, problémamentesebb életemre emlékeztet, és emiatt is nehéz elbúcsúzni tőle.