28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Death Stranding



Írd ide hozzászólásod:

pb69
pb69 [954]
Számomra eddig ez egy igencsak sznob, ugyanakkor hatásvadász mód provokatív valaminek tűnik. Valaminek, mert játéknak nehéz titulálni.
A sztori egyelőre számomra egyrészt zavaros, másrészt sok benne a logikai bukfenc. Lehet, hogy ezeket majd vmi csavarral egyenesbe hozzák, de az ilyen történetek általában a saját vargabetűikbe fulladnak bele.

Emellett tele van pakolva öncélúan megbotránkoztató motívumokkal. Rohadt idegesítő, ahogy folyamatosan szól a "telefon" és lökik a rizsát. Aztán pedig a semmiből a menet közepén jön a zene, az előadót és szám címét betolva a kép közepére. Egyébként baromi jó a ST, de ez így elég művies.
Ahogyan az is, hogy szinte minden megváltozik a játékban, amikor éppen jön az izgis rész, csak hát így pont nem lesz izgis. Mintha egy horrorban előre kiírnák, hogy "most jön a jumpscare", közben levennék a hangot, illetve villogtatnának pár figyelmeztetést is mellé.

De ami a legkellemetlenebb, hogy a játékmenet konkrétan egy súlytalan semmi. A fentiek jók elterelésnek, de azért nehéz nem észrevenni, hogy az átvezetők között ez a játék abszolút nem szól semmiről.
Csak bóklászás össze-vissza, ugyanazt a küldetést kell megcsinálni 42 000x, közben meg az a fő játékelem, hogy ne essünk pofára a cipekedés közben. Azért ez így elég ótvar, egy jópofa online játéknak elmenne, de ettől azért itt többet vártam.

Vissza

Fórumszabályzat