28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
A véleményemet továbbra is fenntartom, annak ellenére, hogy a kezdeti negatív felhangok ellenére mi végül még jól is jöttünk ki ebből az új szisztémából, és tulajdonképpen köszönetet mondhatunk az UEFA-nak a változtatásokért. Eredetileg sokan abból indultak ki, hogy a csoportban a harmadik hely azért megszerezhető, ezt általában az elmúlt selejtezősorozatokban is sikerült hozni. És ugye a harmadik hely legutóbb automatikusan pótselejtezőt ért, ezt a lehetőséget most az UEFA elvette tőlünk. Ehhez képest úgy alakult, hogy végül a várakozásoktól elmaradva csak a negyedik helyen sikerült végezni a csoportban, ami az előző rendszerben nekünk egyben a végállomást is jelentette volna. Most meg a Nemzetek Ligája rájátszásának köszönhetően kapunk még egy, kevéssé megérdemelt esélyt.

Mindezektől függetlenül továbbra is gáznak tartom, hogy az UEFA a mai napig rendszeresen módosítgatja a kiemeléseket és a beosztást. Egy komoly tornán ez egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a versenyfeltételek folyamatosan változzanak. Persze kénytelenek valamit kitalálni, mert már az eredeti kiírás sem volt igazából egyértelmű, hogyan kívánják rangsorolni a csapatokat és ez alapján feltölteni, illetve elosztani a rájátszásbeli pozíciókat.

Másrészt és ettől függetlenül magát a rájátszást is hülyeségnek tartom ebben a formában. Az európai középmezőny számára a rendes selejtezősorozat ezáltal nagyjából jelentőségét veszíti. Meg lehet nézni, az eddig megszerezhető 20 döntős helyből 18-at az első és második kalapból érkező, legerősebb válogatottak vittek el. Méghozzá nagyrészt könnyedén, a mi csoportunk jelentette igazából a kivételt, amelyik a legvégéig nyílt maradt, a többség már fordulókkal ezelőtt eldőlt. A csoport harmadik helye pedig az új rendszerben már semmit sem ér, így azért a többi, nem kiemelt válogatottnak igazából felesleges küzdeni. Másrészt viszont tavaly év vége, azaz a Nemzetek Ligája befejeződése óta azt is lehetett tudni, hogy kik játszhatnak majd pótselejtezőt 2020 elején, és ez csak valami orbitális meglepetés hatására (ha egy nagyon gyenge csapat egyenes ágon kijut a tornára) változhatott volna meg, szóval az érintetteknek azért sem kellett küzdeni, hogy biztosítsák maguknak a második esélyt, ez már eleve adott volt. Úgyhogy nekünk, magyaroknak, meg vagy 8-10 hozzánk hasonló kaliberű válogatottnak minden jövő márciusban dől el, ennek a komplett idei évnek nincs is semmi jelentősége igazából.

Annak viszont annál inkább, hogy a pénteki sorsoláson kit kapunk ellenfélnek, amely ugye lehet A-csoportos válogatott (Izland), vagy C-csoportos is, és csak a szerencsén múlik. Mint ahogy az is, hogy otthon vagy idegenben kell majd játszani, hiszen a párharcok egyfordulósak lesznek, ami egy komoly tornán szintén eléggé bizarr. Nem is értem, ilyen téttel bíró összecsapásoknál, ahogy a pótselejtezőknél mindenhol máshol is, miért nem lehet oda-vissza vágókat rendezni? Plusz egy vagy két meccs nem fért volna bele a versenynaptárba?...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Tőlem lehet a holt szezonban Nemzetek Ligája a tét nélküli barátságos meccsek helyett, de ezt az elbaszott pótselejtezős rendszert, nagyon remélem, elfelejtik a következő selejtezősorozattól. Hihetetlen, hogy a rendes selejtezőkör utolsó fordulja zajlik jelenleg, de az UEFA még mindig variálja a pótselejtezők beosztását. Mondjuk én már ettől függetlenül is jó ideje feladtam, bevallom őszintén, hogy megpróbáljam megérteni a rendszert, pedig alapvetően szeretek számolgatni meg tervezgetni.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat