Tegnap az alapjáték végére értem, 246 óra.
A játék egyik legnagyobb negatívuma továbbra is a hatalmas mérete és a végtelen, lélektelen faromolás (erőd/őrposzt/xy/atomsok szektatag pusztítás). A melléküldetések jelentős része, amik nem képezték a The Lost Tales of Greece részét, lehettek volna hosszabbak, érdekesebbek és összetettebbek.
Én már az Eziós részeknél is vágytam a beszélgetős opciókra. Szeretem, ha személyessé tehetem a történetet, és még ha minimális szinten is, de lehet beleszólásom. Talán nem véletlen, hogy a túlnyomórészt szerepjátékokkal játszok. Oké, nem lehet minden játék ilyen, de már az RDR2-ben is lehet apróbb döntéseket hozni a történet során, és a világ reagál is a viselkedésedre.
A főtörténet alapvetően tetszett, voltak remek pillanatai. Tetszett az is, hogy most utána olvasva, azért csempésztek bele olyan részeket, ahol a korábbi döntéseidnek vannak későbbi következményei. A delosi szigetek történetének az összes lehetséges variációját elolvastam utólag, és jó dolognak tartom, hogy bár nincs hatással a történet végkimenetelére, azért elég sokféleképp befejeződhet ez a helyi konfliktus (még az sem mindegy, hogy melyik szigeten kezdesz, mert én pl. az egyikre csak a legvégén, az itteni főszál után mentem el és így nem tudta befolyásolni).
SPOILERMind a négy családtagom életben maradt. Örülök, hogy sikerült, mert igazából végig ez volt a célom.
Aspasiát elengedtem. Az is tetszett, hogy elengedhetem, hogy erre megvolt a lehetőségem. Főleg, hogy elvileg ő és a nézete a templomosok nem egyértelmű ősének tekinthető, és bár nem állnék egyértelműen melléjük, nem mindenkit tartok rossznak közülük és terveik sem rosszak minden esetben. Fenntartásokkal, de részben egyetértettem a szándékaival és céljaival, ha az eszközeivel nem is. Soha nem kedveltem igazán ezt a (sarkítva) az orgyilkosok a jók, a templomosok az elnyomók. Még most sem léptek túl ezen, pedig ideje lenne a következő részben elérni már oda, hogy választhatunk közülük vagy egyik mellé sem állunk.
Egyébként, amikor megjelent Periklész szimpóziumán, 95%-ig biztos voltam benne, hogy ő a fő irányítója a kultusznak. Később, amikor újra megjelenik és velünk tart egy ideig, akkor már megerősítette a gyanúmat (kb 100%-ra, de azért inkább meghagytam egy 1%-os hibahatárt).
Sajnos Kyra és Podarkes nálam mindketten meghaltak. Podarkes a megtámadott, Kyra öngyilkos lett. Erre a történetszálra utaltam fentebb. Ha a másik szigeten kiszabadítod Kyra emberét, akkor később megmérgezi Podarkest, mindegy milyen pozitívra véled kihozni az eseményeket.
Mongerrel a barlangjában a végeztem, aminek "örülök", mert enélkül nem tudtam volna megmenteni a családjával zsarolt arkhónt. Az anyámat itt egy kicsit vérmesnek tartottam. Brasidassal értettem egyet és hittem neki, igaza is volt.
Ebből ered a másik legnagyobb hibája a játéknak. A kultusztagokból többnek kellett volna személyes történetet adni, beszélgetésekkel, hogy megismerjük az egyéni motivációikat és el tudjuk őket engedni adott esetben, illetve, én mire elértem az utolsó küldetéshez, már nem volt élő kultusztag, mégis mindenki úgy beszélt a rendről, hogy mennyien vannak, pedig egy pelyva nem sok, annyian nem maradtak (melléküldetés sem).
Ebből is látszik, hogy ez a rész nem volt rendesen átgondolva, mert a világ nem reagált erre a változásra.
A mellékszereplők közül Szókratészt szerettem a legjobban és neki voltak legjobban megírva a szövegei, a vele folytatott beszélgetések voltak a legjobbak.
Nem tudom kinek a kezébe került, de nagyon eltalálta.
