Fórum » Nem számítástechnikai témák
Mobilok, okostelefonok és tabletek
Szerintem erre a leggyorsabban úgy kapsz választ, ha felhívod a Samsung ügyfélszolgálatot. Ha instant nem is tudják a választ, vissza fognak hívni, amint a belső mobilos szakembertől megtudják a választ.
A Helyzetben nem járt sikerrel, így mégis inkább ide írom a kérdést, itt több hozzáértő olvashatja:
Szóval kb. egy hete frissült a Galaxy A40-em és megkaptuk rá az Android 10-et. Ezután vettem észre, hogy töltés közben folyamatosan megjelenítette a kijelzőn, hogy hány százalékon van. Így rögtön az ugrott be, hogy lehetséges, hogy az Android 10-el aktiválták a telefonon az AOD-t. Normál esetben azonban sötét a kijelző, ha nem használom. Végignéztem a frissült beállítások menüt, volt több új elem is, de nem találtam sehol az AOD konfigurálását, pedig azonnal bekapcsoltam volna az órát és az állapotjelzőt, ami tökéletesen kiváltaná a LED hiányát. Lehetséges, hogy csak ezt a minimálisat kaptuk meg, hogy töltés közben folyamatosan láthatom a töltöttséget, vagy be tudom valahogy kapcsolni a teljesértékű AOD-t? Tudom, hogy vannak erre appok, de eléggé óva intenek tőle, hogy olyan telefonon próbálkozzunk vele, aminek a szoftvere alapból nem támogatja ezt. De ha gyárilag megkapom rá, akkor nyilván azonnal élnék vele és bekapcsolnám.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]