Timur Lenk a régmúlt hadművészetét érintő hozzászólásával teljesen egyetértek, szivemből szólt. A XX.sz. eseményeivel kapcsolatban már sok mindenben eltér a véleményünk, nem akarom most kifejteni előző hozzászólásaimból (még, mint Wallenstein is), képet lehet kapni róla.
FOxygene a filmek egyáltalán nem reálisak, így szigorúan kijelentve, max. valamilyen szintig megközelítik a valóságot. Mondok egy olyan példát, amire talán nem is gondolsz, ez a katonai nyelvezet, terminológia. A csapatot vezetni kell a parancsnoknak, nem csak kiabálni, hogy erre meg arra az ellenség, vagy pár kézjelet és szót elsajátítani és minden szitura ezeket alkalmazni.
A hidegfegyveres harcászatról annyit, hogy elsődlegesen az izomerőn alapult, a harcosok egy-egy ütközetben rendkívül kimerültek, így arányosan csökkent az általuk használt fegyver értéke is. Beszámolokból tudhatjuk, a csata menetére döntően hatott a friss érintetlen haderő megfelelő bevetése. Lovagi ütközeteknél még az is előfordult, a felek mintegy "tűzszünetet" kérve megállították a csatát, hogy kifújják magukat.
A csatabárdot pont azért találták ki még az ókorban, hogy a vágófelületén keletkező koncentráltabb erőhatás révén átvágja a sodronyt, vagy vérteket. Azt, hogy éppen mit vág át egy csatában, az függ egy csomó tényezőtől pl: fáradság, anyagminőség, de nem hiszem, hogy az acélvértbe bújtatott végtagokat sűrűn levagdostak volna vele.
Lacko, te a damaszkolás (dömöckölés) folyamatát írtad le, a penge szívós, rugalmas lett, de iszonyú sok a munka vele, így alig tudták megfizetni. Európában is készítették, de nem olyan mértékben, mint Ázsiában.
Hunyadi László ilyetén módón való lefejezése, csak népi hiedelem, levágták a fejét mint a sicc. A hóhér amúgy is az elitélteknek levágta a haját.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
