Videokártyák
Meglátjuk. Az a baj, hogy a B tervem nem egészen sziklaszilárd. Kedves cimborám bevállalta, hogy rendel nekem németbe 500 euróért. De ha ott egyből "out of stock" lesz vagy ha a karanténnal fenyegetés miatt nem jön haza kocsival, akkor igazából ez már meg is bukott.
A 3080 árából kiindulva el lehet felejteni az 500€-s 3070-et, vagyis inkább úgy kell tekinteni, mintha 450Ft lenne egy €...
Azt a hirdetést én is néztem, de sajna ezekre egyből lecsapnak. Megvárom az októbert, de sok jóra nem számítok.
Basszus és tényleg be kellett volna zsákolni 160k-s 2080 Super-ből és 210k-s 2080 Ti-ből!
Töprengtem rajta, hogy veszek úgy 3db 2080 Super-t és eladom a 3080 rajtja után egy kis haszonnal, mert sejtettem, hogy hiány lesz utóbbiból és most lehetne vele keresni egy kis mellékest.
Sőt, ezt meg is tartanám, ha mondjuk nyernék a másik kettőn 2x20k-t.
Ez a fajta hűtés ugyan nem annyira brutál, mint most a 1070-en (full fém), de ezelőtt szintén Gainward 760-am volt és az a hűtés is zseniális azzal a megoldással, hogy ki lehet szedni takarítani egyesével a ventillátorokat.
A PS5-tel hasonló lesz a helyzet, csak ott egy szintre fognak visszaesni az árak, ha megszűnt az ellátási gond, itt a VGA-knál alapból lehet 60-80k-s különbség az egyes márkák között is még azonos típuson belül is.
Az mondjuk nonszensz, hogy 400k-ért, sőt, E-bay-en/Amazon-on még többért is el lehet adni...A következő generációváltáskor már biztos, hogy elő fogom rendelni több helyről, a kezdőáron biztos, hogy el lehet adni ezeket, de esélyes, hogy pár tizessel többért is.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 15:32
- Szét*** az ideg [5561]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]