Lényegében az írománynak semmi információtartalma nincs, valamint az MW-hez hasonlítás egyáltalán nem helytálló (míg a cikk végig ezt próbálja sulykolni, hogy ugyanaz...). Merőben más az érzete ennek*, mint az IW játékának, messze nem igaz az, hogy az ember ugyanazt kapná, mint tavaly. Aki azt akarná kapni, az valószínűleg csalódni fog.
Plusz az esetleges változtatásokat, gameplay elemeket stb. érdemes lenne a legutóbbi Black Ops részhez is hasonlítani, például - mivel én nem játszottam azzal a résszel - kis keresgélés után azt is megtaláltam, hogy a dropshotolás lehetősége már BO4-ben sem volt elérhető, én ezt mostani változtatásnak hittem. Most kiragadtam csak egy apró példát, de MW után ez egy nagyon fontos különbség, korábbi BO játékosoknak pedig releváns lehet, hogy mennyiben lesz ismerős a játékmenet, az irányítás, a pacing...
* Némileg "játéktermi" hatást kelt a Cold War. Nekem pl. valamiért bejött az érzete, mert szórakoztató benne lenni, de szerintem nagyon sok játékos egyből elborzadt, ingame chatben is rengetegszer láttam, hogy szidják ("this game is so cheap" és hasonlók). A mozgásanimációk komikusan elnagyoltak, és természetellenesen gyorsan is lehet cikázni - arról ne is beszéljünk, hogy a becsúszás minden felületen olyan, mintha jégen lennénk, ráadásul lehetséges az, hogy elugrunk teszem azt előre, majd földetéréskor oldalirányba csúszunk el...
A hangok kifejezetten gyengék, példának okáért az MP5 újratöltését el se akartam hinni, mintha valami búcsús műanyag puskát pattogtatna a játékos.
Grafika dicséretét nem értem, nem kifejezetten csúnya, de a rendelkezésre álló pályákon nem igazán lehetett megállni gyönyörködni. Moszkva például egy elég jó példa erre, a töltőképernyők izgalmasabbak, mint a lehangoló egyhangúság, ami fogad spawnoláskor. Itt is ugyanazt tudom mondani: nem legalja, de erősen budget hatás. Nem igazán tudom megfogalmazni ezt, de olyasmi érzete van, mintha direkt ilyet is szerettek volna elérni, talán ezért is tetszett meg nekem végülis...
Dirty bombot meg mondjuk nem tudom, minek említitek, ha kimerül annyiban az említés, hogy "nagy" és "járművek".
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
