De nemzetközileg ismert sportolók meg klubok esetében ahogy a mellékelt ábra is mutatja pillanatok alatt utána lehet járni a kiejtésnek. Vicc hogy ehhez az asszisztens kutatómunkája kell, ha pedig nem végzik el nekik, akkor az idők végezetéig rosszul ejtik ki milliós követőtáborral rendelkező sportolók meg nagy múltú klubok, városok neveit is. Engem ez az igénytelenség rohadtul zavarna kommentátorként és csak azért is utánanéznék a felkészülés során akár a szabadidőmben is.
A Fradiban teljesen igazat adok neked. De ha a klubok nem hajlandók rá maguktól, akkor a csatorna lelevelezhetné velük a dolgot, nem hiszem hogy a pr-os vagy akinek ez a dolga, az ne lenne hajlandó válaszolni ilyenekre.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Amellett hogy igazat adok Nektek - ez az újságírói munka része, a felkészülés -, ez nem a kommentátor dolga, hanem azoké lenne akik alájuk dolgoznak (szép elképzelés, de kötve hiszem hogy a nagyobb, neves kommentátorok alá ne rakna oda egy-két asszisztenst a csatornájuk). De legrosszabb esetben is a klubok marketing és PR osztálya vehetné a fáradtságot, hogy összeállít egy ilyen anyagot, ha már brandelünk mindent manapság. Persze itthon ez elég hangyaszámlálós feladat, tekintve hogy rendszeresen jönnek fél évekre az ugandai-gambiai-stb hatodosztályokból random emberek akik el is tűnnek 2 meccs után.
De a hazai viszonyok között végtelen pénzből gazdálkodó Fradi pl. megtehetné a fentit simán.
De a hazai viszonyok között végtelen pénzből gazdálkodó Fradi pl. megtehetné a fentit simán.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
+1
És ugye YT-n könnyűszerrel utána lehet nézni, hogy hogy kell ejteni bármelyik nemzetközi híresség nevét. (A Fradi külföldi játékosai szerintem mondjuk még nem ez a szint. Nem tudom, hogy melyikükről van fent akár több anyanyelvű vagy angolul készített interjú.) De például amit lentebb is írtál, 2 perc volt rákeresni és megtudni. Ahogy az is vicc, hogy ilyeneknek hogy Gent meg Genk kiejtésének nem tudnak utánanézni, mielőtt karrierjük során először közvetítenek róluk mérkőzést.

Amúgy tényleg kötelezővé tehetnék már a kommentátorok számára az utánajárást a játékosok és klubok helyes kiejtését illetően.
Tokmac nevét továbbra sem hallottam jól kiejtve, volt anno egy FradiMédiás videó, ahol egyértelműen jelezte, hogy az N-t nem kell ejteni, ehhez képest az összes kommentátor és még Szasza is (aki a bemondó a Fradi meccsein) [enguen]-nek szólítja. Emellett Zubkov, Civic kiejtésében sincs konszenzus, ami meg még cikibb, hogy a nemzet kommentátorával az élen a többség a Gentet és a Genket G-vel ejti, amivel nyílván el is szórják az emberek tudatában, hogy az úgy helyes, holott nagyon nem. Azt meg már csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy a F1 mindentudó atyaúristenei a spanyolajkú pilóta nevét [szerdzsó]-nak ejtik, ami megint csak távol áll a valóságtól (nincs 'dzs' hang a spanyolban), de itt azért fenntartom a lehetőségét, hogy lehet, hogy ez egy becenév, vagy esetleg az amerikai spanyol kiejtése különbözik annyira az eredetitől, hogy ez elfogadható.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]