Fórum » Nem számítástechnikai témák
Mobilok, okostelefonok és tabletek
Nem fogsz rosszul járni vele. Ha 3 év múlva cseréled, akkor meg végképp nem.
Azt tekintetbe véve, hogy a jelen készülékemet is kicsit több mint 3 éve nyúzom, nem gond, ha a P30 Pro mondjuk nem kap majd Android 11 utáni frissítést, hiszen vélhetően az is cserélve lesz majd körülbelül ennyi idő után. Ami nálam jelenleg fegyvertény, hogy Huawei órát vettem és nagyon jól muzsikál együtt a P Smart-tal, plusz az EMUI is kifejezetten tetszik. Hogy később kénytelen leszek-e elengedni a Huawei vonalat, azt még nem tudom, de mind a készülékeik, mind pedig az órájuk(!!) nagyon tetszik és könnyű velük a mindennapi élet.
Iphone nálam nagyon nem bejövős, így azt nem erőltetném, nem szeretnék váltani droidról.
Most még várok egy kis időt, hátha lejjebb kúszik a flottás ára a P30 Pro-nak, és akkor beruházok. A többi meg még nagyon a jövő zenéje.
UI: Nyilván azzal tisztában vagyok, hogy az óra más típusú készülékkel is kompatibilis, de ez így most jelenleg megoldható, és ez tűnik a legideálisabbnak társítás szempontjából.

"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Én most csak halkan idekontárkodok (fogalmam nincs az Android rendszerről) egy kérdést: ha ilyen fontos a támogatottsági idő és zavar, hogy néhány év után már cserére érettnek érzed a telefont, nem gondoltál még arra, hogy kipróbálsz egy iPhone-t? 11-est kapsz ilyen árfekvésben, mint ezt a P40 Pro-t, még most is alsó hangon 4 évig jön rá frissítés legalább, plusz egy nagyon klasszul összerakott készülék. De ha van valami Android specifikus igényed, akkor nem szóltam, csak így felmerült bennem, ahogy olvastalak.
Respect is not given. It's taken.
Készülékváltás előtt állok. A jelenleg használt Huawei P Smart-on elég lassú lett az elmúlt hónapokban, és amúgy is korosnak érzem + nem minden tekintetben vagyok vele elégedett.
Száz szó mint egy kinéztem: az utódot, a Huawei P30-at. Naná, hogy a vodafone-nál nem lehet kapni SEHOL! Sem üzletekben, sem webshop, sem semmi. Zéró a készlet. P30 Lite felé nem mennék el, a P30 Pro meg jelenleg felülről üti a büdzsé lélektani határát.
A vásárlást azért szeretném a Vodafone-nál megejteni, mivel a jelen szerződésem elég jó velük és ebből fakadóan bitang olcsón jutnék hozzá készülékhez, valamint nem kellene mókolni a részletfizetés okán a munkáltatói igazolásokkal meg miegymással pl a dupla M-es boltban vagy a madaras T#sco-ban.
A kérdésem többrétű:
1. A 1270-en gondoltam még bepróbálom a sima P30-at, mivel a boltos értékesítő csaj azt mondta, hogy ha a bolti készletben nincs is, attól még a központiban lehet belőle. Mondta a kedves fiatalember a telefon túl végén, hogy nincs, de amúgy is mi a szarért akarok Huawei-t venni, amikor az már kb halott a android szempontjából.
Úgy rémlik, hogy azt olvastam valahol a napokban, hogy újra biznyákolhatnak egymással, mmint a Huawei és a Google. Ez nem eredményez(het)i azt, hogy a P40 utáni készülékek esetleg újra Google csomaggal a fedélzeten érkeznek? Vagy az nekik már extra költség lenne visszaállni?
2. Ha némi árcsökkenés után megveszem a P30 Pro-t, az vajon meddig kap szoftver támogatásokat? Értem ez alatt, hogy melyik lehet az utolsó android verzió, ami kijön rá? A 11? Bár ez a kérdés nagyjából mindegy is, mivel a jelen készülékem is 3 éves csupán és már csere-érettnek érzem. Szóval a P30 Pro sem biztos, hogy megérné a kezem között az android 12, 13, 19, 35-öt, már ha jönne rá egyáltalán...
2,5. Mekkora időközönként szokott változni az ár táblázat? Milyen sűrűn frissülnek az árak az adott szolgáltatóknál?
Ha lapul a zsebetekben hasznos infó/tapasztalat, kérlek ne tartsátok magatokban!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 13:03
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1619]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]