Nem nagyon szokott 1-1 meccsre hívni szakértőt az M4 egy világesemény ideje alatt, esetleg akkor, ha valaki nagyon köthető az adott országhoz. Pl ha Feröer kijutna, lehet, hogy meghívnák Bükszegi Zolit, aki ott fejezte a pályafutását, meg talán még utána is élt ott.
Bognár most sztár a Paks miatt, egész biztosan állandó vendégnek szánták, korábban is terrorizálta a nézőket állandó szakértőként.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Honnan lehet amúgy tudni, hogy ő rendszeres szakértő lenne (vagy lett volna) az Eb ideje alatt? Ha eleve az volt csak a terv hogy a mai napra hívták, akkor honnan fogjuk tudni később, hogy miért került ki a műsorból? Vagy ő már eddig is állandó szakértő volt az M4-en?
Remélem, ezzel a mai produkcióval ki is játszotta magát a szakértői csapatból, és az Eb hátralévő részén már nem kell őt hallgatnunk. Egyébként azon túl, hogy egy arrogáns fasz, aminek ma is tanúbizonyságát tette, még hülyeségeket is beszélt. Akármilyen profi labdarúgók, a dánokat igenis megtörte teljesen Eriksen kiesése. Erre a legjobb bizonyíték, hogy ugyan a mezőnyfölényük megmaradt a folytatás utánra is, komoly helyzetet viszont az első félidővel ellentétben már nem tudtak kialakítani, leszámítva az ajándékba kapott tizenegyest.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
És közben Bognár Györgynek ez járt az eszében
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Erikssen szívrohamot kapott, de szerencsére állapota stabil az eset óta.
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
