Lassan 30 órám van benne, és napról napra egyre fáradtabbá és mogorvábbá válok, mert az alvásidőből veszek el, hogy haladjak a játékkal.

Szóval nagyon bejön.
Én is kihagyok egy rakás dolgot már az első rész óta, soha egy darab csapdát nem tettem le, a kajákra rá se nézek, a fegyverek négyötödéről azt sem tudom, hogy micsoda. A vadászíjamat és a tegezemet fejlesztgetem nagy eltökéltséggel, és ennyi nekem elég is.
Emlékeim szerint az első részben nem volt ennyire pain in the ass a lándzsával csapkodás, igaz, 4 éve már, de mintha könnyedén haladtam volna a közelharcos stratégiával. Annyiból nem bánom végül is, hogy jelenleg sokkal jobban megtervezem a csatákat, jó messziről már elkezdek íjászkodni, bevetem a hátasokat a harcban, szóval egy élvezetes távolsági harcmodort tolok.
A katakteranimációk nagyon szépen fejlődtek az első rész óta, ezért nagy dicséret jár, a sztori korrekt, a kérdőjelek mennyisége rettenetes, a lázadó táborok kitakarítása, a barlangi búvárkodások és a tűzbizbaszok/fémvirágok szétrobbantása full Ubisoft szint, ellenben a mellékküldetések jók, mert normálisan össze vannak rakva. Időnként átmegyünk Tomb Raiderbe a roncskutatásokkal, máskor meg full Breath of the Wild (az ejtőernyő és azok a polipcsápos géphullák jobbra-balra, már várom néha Linket, hogy ő is felbullanjon).
Pár dolgot már ki is kapcsoltam a térképen, hogy ne idegesítsenek, és így inkább az általános szájtátós felfedezésekre, a mellékküldetésekre, cauldronokra és az alkatrészvadászatokra koncentrálok.